Kós Károly 1911-ben Balázsfalván járt, az ASTRA gyűlésén (Az Astra, teljes nevén Asociația Transilvană pentru Literatura Română și Cultura Poporului Român azaz Erdélyi Egyesület a Román Irodalomért és a Román Nép Kultúrájáért, 1861-ben alapított, ma is működő kulturális egyesület, amely jelentős szerepet játszott a román nemzeti ébredésben.)
Tapasztalatait megírta a Budapesti Hírlapban. Most csak egy kis részletet idézek belőle, amelyben a románokról alkotott véleményét írta meg.
És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van immár arra; és lehetett is ott tanulni sokat — az oláhoktól.
Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat.
Ez az egyik tanulság.
Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyúval. És nem fog többé Bécs szolgálatába állani. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát.
Kilenc évvel később Apponyi Albert Párizsban járt. A Nagy Háború győzteseinek elmondta híres védőbeszédét, pár hónappal a békekötés (diktátum) aláírása előtt. Most ebből idézek néhány gondolatot:
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot;
Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amelyet Franciaországban a baccalauréat-nak neveznek, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek és az érettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népességnek 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.
Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetiségekre száll át, amelyek, ha a legjobb reményekkel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Kós Károly cikkének fő üzenete erőteljes intézkedéseket várt a kormánytól a románok egyre erőteljesebb térfoglalása ellen. Mai szemléletünk alapján helytelen, elnyomó intézkedéseket sürgetett, de azokat akkori nemzetközi példákkal támasztotta alá. De felnézett a románokra.
Apponyi iskolázatlannak és kulturálatlannak minősítette a nemzetiségeinket. Mindketten tényeket mondtak. Vajon melyikük szemlélete segít ma bennünket, hogy nyugalmat tudjunk teremteni a Kárpátok alatt?
Ha bővebben akarsz tájékozódni, ajánlom az Otthon lenni valahol kötetet, ami ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
Surján László