Jézus nem egy távoli Isten, és nem is tud az lenni!

Október 28-án Ferenc pápa folytatta katekéziseit az imáról. A mai, immáron tizenkettedik elmélkedésében Jézust mint az imádság emberét mutatta be. Jézus már földi működésében is a nép tagjaként, a népet képviselve imádkozott, és most az Atyánál is értünk közbenjárva, bennünket képviselve imádkozik.

Jézus nem egy távoli
Isten, és nem is tud az lenni!

Október
28-án Ferenc pápa folytatta katekéziseit az imáról. A mai, immáron tizenkettedik
elmélkedésében Jézust mint az imádság emberét mutatta be. Jézus már földi
működésében is a nép tagjaként, a népet képviselve imádkozott, és most az
Atyánál is értünk közbenjárva, bennünket képviselve imádkozik.

 Ferenc
pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

A mai kihallgatáson,
ahogy a korábbiakon, én itt maradok [a VI. Pál csarnok pódiumán]. Nagyon
szívesen lemennék, hogy egyesével köszöntsek mindenkit, de meg kell tartanunk a
távolságot. Ha lemennék, azonnal összesereglenétek, és ez szembemenne azzal az
óvatossággal és elővigyázatossággal, amelyet a COVID nevű „hölggyel”


[1] szemben
tanúsítanunk kell, aki sok kárt okoz nekünk. Ezért bocsássatok meg, amiért nem
megyek le üdvözölni benneteket: innen köszöntelek benneteket, de mindnyájatokat
szívemben hordozlak! Ti pedig hordozzatok szívetekben engem, és imádkozzatok
értem! Távolról is lehet imádkozni egymásért! Köszönöm megértéseteket!

Az imádságról szóló
katekézisek sorában, miután foglalkoztunk az Ószövetséggel, most Jézushoz
érkezünk. Jézus imádkozott. Nyilvános működése a Jordán folyóban történő
megkeresztelkedésével kezdődik. Az evangélisták egyhangúlag meghatározó
jelentőségűként mutatják be ezt az eseményt. Elbeszélik, ahogy az egész nép
imádságra gyűlik egybe, és azt is hozzáteszik, hogy ennek az összegyülekezésnek
egyértelműen bűnbánati jellege van (vö. Mk 1,5; Mt 3,8). Az emberek azért mentek
Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjenek bűneik bocsánatára: ennek tehát bűnbánati
jellege, megtérésjellege van.

Jézus első nyilvános
cselekedete tehát az, hogy részt vesz a nép közös imáján, a megkeresztelkedni
igyekvő emberek imáján, egy bűnbánati imán, ahol mindenki bűnösnek ismeri el
magát. Keresztelő János ezért ellenkezik. Azt mondja: „Nekem van szükségem a te
keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14). Keresztelő János érti, hogy
kicsoda Jézus. Jézus ragaszkodik ahhoz, hogy a Keresztelő megkeresztelje:
cselekedete engedelmeskedés az Atya akaratának (Mt 3,15), szolidaritásvállalás
emberi létállapotunkkal. Együtt imádkozik Isten népének bűnös tagjaival.

Jól jegyezzük meg:
Jézus az Igaz, ő nem bűnös! De le akart ereszkedni hozzánk, bűnösökhöz, és
velünk együtt imádkozik, és amikor mi kérjük őt, akkor ő velünk imádkozik; azért
lehet velünk, mert a mennyben értünk imádkozik.

Jézus mindig együtt
imádkozik népével, mindig együtt imádkozik velünk: mindig! Sosem imádkozunk
egyedül, mindig Jézussal együtt imádkozunk. Nem marad a folyó túlpartján – [Nem
mondja azt:] „Én igaz vagyok, ti viszont bűnösök” –, hogy jelezze másságát és az
engedetlen néptől való távolságát, hanem ugyanúgy a megtisztulás vizébe meríti
lábát. Úgy viselkedik, mint egy bűnös. És ez Isten nagysága, aki elküldte Fiát:
ő pedig kiüresítette magát, és úgy jelent meg, mint egy bűnös.

Jézus nem egy
távoli Isten, és nem tud az lenni! A megtestesülés teljes egészében és emberileg
elképzelhetetlen módon feltárta őt.

Amikor tehát Jézus
elkezdi küldetését, bűnbánó emberek sorának élére áll, mintegy magára vállalja,
hogy rést üt, amelyen keresztül őutána mindnyájan bátran átmehetünk. Az út
nehéz, a haladás akadályba ütközik, ő azonban megy, és utat tör. A Katolikus
Egyház Katekizmusa kifejti, hogy ez az idők teljességének újdonsága. Azt mondja:
„A gyermeki imádságot, melyet gyermekeitől az Atya várt, végre az egyszülött Fiú
megéli emberségében, az emberekkel együtt és az emberekért” (KEK 2599).

Jézus velünk
imádkozik. Véssük ezt elménkbe és szívünkbe: Jézus velünk imádkozik!

Azon a napon a Jordán
folyó partján ott van az egész emberiség, kimondatlan, imádságos vágyakkal.
Mindenekelőtt a bűnösök népe van jelen: akik azt hitték, hogy Isten nem tudja
őket szeretni, akik nem merték átlépni a templom küszöbét, akik nem imádkoztak,
mert nem érezték magukat méltónak. Jézus mindenkiért jött, őértük is, és
pontosan azzal kezdi, hogy csatlakozik hozzájuk, vezetőjük lesz.

Főleg
Lukács evangéliuma emeli ki Jézus megkeresztelkedésének imádságos légkörét: „Az
egész nép megkeresztelkedése során Jézus is megkeresztelkedett, s ezután,
miközben imádkozott, megnyílt az ég” (Lk 3,21). Miközben imádkozik, Jézus
megnyitja a menny ajtaját, és azon a résen keresztül a Szentlélek leszáll.
Fentről pedig egy hang hirdeti a döbbenetes igazságot: „Te vagy az én szeretett
Fiam, benned gyönyörködöm” (Lk 3,22). Ez az egyszerű mondat mérhetetlen kincset
rejt magában: megsejtet valamit Jézus misztériumából és szüntelenül az Atya felé
fordított szívéből. Az élet és az elítélésére törő világ örvényében, a
legnehezebb és legszomorúbb helyzetekben is, melyeket el kell majd viselnie,
akkor is, amikor azt tapasztalja, hogy nincs hová lehajtania fejét (vö. Mt
8,20), akkor is, amikor elszabadul körülötte a gyűlölet és az üldözés, Jézus
sosincs menedéket nyújtó otthon nélkül: örökké az Atyában lakozik.

Itt van Jézus
imájának egyedülálló nagysága: a Szentlélek birtokba veszi személyét, és az Atya
hangja tanúsítja, hogy ő a szeretett, ő a Fiú, akiben az Atya teljes mértékben
visszatükröződik.

Jézusnak ez az imája,
mely a Jordán folyó partján teljesen személyes – és ilyen lesz egész földi
életében –, pünkösdkor kegyelemből a Krisztusban megkeresztelt összes ember
imájává válik. Ő maga szerezte meg nekünk ezt az ajándékot, és arra hív
bennünket, hogy úgy imádkozzunk, ahogyan ő imádkozott.

Ezért, amikor egy este
imádkozni szeretnénk, de erőtlennek és üresnek érezzük magunkat, ha úgy tűnik,
hogy egész életünk hasztalan volt, akkor, abban a pillanatban, esedezzünk, hogy
Jézus imája legyen a mienk is! „Ma nem tudok imádkozni, nem tudom, mit tegyek:
nincs kedvem hozzá, méltatlan vagyok.” Abban a pillanatban rá kell bíznunk
magunkat, hogy imádkozzon értünk. Ő abban a pillanatban az Atya színe előtt van,
és értünk imádkozik, ő a közbenjáró; mutatja sebeit az Atyának, értünk!

Bízzunk ebben! Ha
bízunk, akkor az égből hangot hallunk majd, mely erősebb a magunk nyomorúságából
felszállónál, halljuk majd, hogy ez a hang gyengéd szavakat suttog a fülünkbe:
„Te Isten szeretettje vagy, Isten gyermeke vagy, a mennyei Atya öröme vagy!”
Pontosan értünk, mindnyájunkért hangzik az Atya szava: akkor is, ha mindenki
elutasítana bennünket, ha a legmocskosabb bűnösök lennénk is. Jézus nem
önmagáért merült alá a Jordán vizébe, hanem mindnyájunkért! Isten egész népe
vonult a Jordánhoz, hogy imádkozzon, hogy bocsánatot kérjen, hogy részesedjen a
bűnbánat keresztségében. És ahogy az a teológus mondja, „mezítelen lélekkel és
mezítláb”

[2] mentek
a Jordánhoz. Ez az alázat. Az imához alázat kell. Megnyitotta az eget, ahogy
Mózes szétválasztotta a Vörös-tengert, hogy mindnyájan átmehessünk mögötte.
Jézus saját imáját ajándékozta nekünk, mely az ő Atyával való
szeretetpárbeszéde. A Szentháromság magjaként adta nekünk, mely gyökeret akar
verni a szívünkben. Fogadjuk be! Fogadjuk be ezt az ajándékot, az ima ajándékát!
Mindig ővele! Így nem hibázhatunk!

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír

JEGYZETEK

[1]
A Szentatya vélhetőleg azért nevezi
hölgynek, asszonynak a koronavírust, mert olaszul a fertőzés, illetve a
járvány, világjárvány szavak nőneműek. –

A fordító.

[2]
Utalás Mario Gravina Dio
è nudo [Isten
meztelen] című költeményére, mely az A
piedi nudi [Mezítláb]
című kötetben jelent meg (Effatà, Cantalupa, 2012). – A
fordító.