"Most december 11-én lesz száz éve annak, hogy XI. Pius elrendelte ezt az ünnepet. Felfogtuk-e az ebből fakadó feladatokat? Királyunkká tettük-e Krisztust?
Van-e szebb jókívánság annál: legyen Krisztus a királyod? Ezt kívánom mindannyiunknak. Csak rajtunk múlik."
Krisztus király ünnepére
Amikor XI.
Pius pápa létrehozta Krisztus Király ünnepét, még nem volt annyira kopott a
királyi tekintély, mint ma, de a kereszténység már nem volt uralkodó nézet
Európában. Ebből következett, hogy meglehetős gúnyos kritikát kapott a pápának
ez az ötlete. De ezen nincs mit csodálkozni, írta 1926-ban Horváth Sándor, a
neves domonkos teológus a Krisztus királysága című könyvében. Krisztust
gyűlölték, hogyne gyűlölték volna tanítványait.
Krisztus királyságának gondolata egyidős a kereszténységgel. De valamilyen
szempontból mindig küzdeni kellett érte. Krisztus istenségének fel- és
elismerése volt az első lépés. Az apostolok először a zsidókkal kerültek szembe,
akiknek – ahogy Fesztus mondta Agrippa királynak - vitájuk volt például Szent
Pállal „egy bizonyos halott Jézust illetően” (Ap
Csel 25,19). Később eretnek mozgalmak tagadták Krisztus istenségét, végül
325-ben ezeket a vitákat lezárta a niceai zsinat.
Az
ezt követő évszázadokban Krisztus földi hatalmáért folyt a küzdelem. Ez Horváth
Sándor megfogalmazásában azt jelentette, hogy az Egyháznak biztosítania kellet a
maga függetlenségét az állami befolyástól. Ellentmondásos, nehéz idők voltak,
nagy megtérésekkel és nagy tévedésekkel. Most a harmadik korszakban élünk,
amikor Krisztus személyét támadják. Nem csak istenségét, hanem létét is
tagadják. Az individualizmus pedig, nem törődve a történelmi tényekkel, elutasít
minden olyan gondolatot, ami bármivel is korlátozná az egyéneket, akik az
önrendelkezés illúziójában élnek. Akaratuk szabadságát féltve elvetnek mindent,
ami szerint döntéseikért felelősséggel tartoznának bárkinek is.
Krisztus király százéves ünnepének kétezer éves tartalma van: Útlevelet kaptunk
az Isten országába, amiről Jézus azt mondta, hogy nem evilágból való (Mk 18,36).
Bepecsételte a vízumot is, amivel beléphetünk ebbe az országba, azaz
megtanított, hogy szabad akaratunkból cselekedhetünk, de tetteinkért felelnünk
kell. Krisztus király ünnepének evangéliuma (Mt
25,31-46) ennek a „vízumnak” – a belépés feltételének - szinte himnusz
szerű összefoglalása.
Jézus azonban mást is mondott Isten országáról: azt, hogy „köztetek van” (Lk
17,21). Krisztus királyságának ünnepe arra hívta fel a XX. század emberének
figyelmét, hogy rossz úton jár. Kultúrája elvilágiasodott, azaz kizárta Istent
az ember szellemi és anyagi jólétét célzó törekvésekből, tanította Horváth
Sándor, és különösen nagy hibája, hogy az ember végső célját az anyagi javakban
jelölte meg. Isten országa akkor jelenik meg közöttünk, ha életünket Jézus
jelenlétének tudatában, vele párbeszédben éljük, és megpróbáljuk a többi embert
is úgy látni, mint ahogy ő látja. Krisztus király – tanítja az ünnep, amit
megmosolyoghat a világ, viszont mindenkinek megadatott, hogy királlyá, azaz
gondolatainak és cselekedeteinek urává tegye őt. Isten országát itt a Földön nem
hozza létre valamilyen mennyei erő, de miáltalunk mi magunkban megvalósítható,
sőt megvalósítandó. Nemcsak az atombomba robbanásánál számít a kritikus tömeg. A
mai eszement világ az összes elképesztő dolgaival akkor zökkenhet vissza a
normális kerékvágásba, ha az emberiség kritikus tömege Krisztust a maga
királyává tette. Hogy mekkora ez a kritikus tömeg? Ha Ábrahám alkudozására
gondolok, hogy hány igaz ember kell egy bűnös város megmentéséhez, akkor a
helyzetünk nem reménytelen.
Most december 11-én lesz száz éve annak, hogy XI. Pius elrendelte ezt az
ünnepet. Felfogtuk-e az ebből fakadó feladatokat? Királyunkká tettük-e
Krisztust?
Van-e szebb jókívánság annál: legyen Krisztus a királyod? Ezt kívánom
mindannyiunknak. Csak rajtunk múlik.
Surján
László
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni