"Ha van román újságíró, aki a zászlóhisztéria első hullámakor facebook oldalára kitűzte a székely zászlót, ha van román magánszemély, aki annyira megszerette a székelységet, hogy odaköltözött, ünnepi alkalmakon székely ruhát ölt, és örvend azon, hogy tiszteletbeli székelyként becsülik őt Erdély, sőt Magyarország szerte, akkor a magyar főváros főpolgármestere ugyan miért tagadja meg a szolidaritást a székelyéggel?"
Szavak
és zászlók
Augusztusban lezajlott egy csörte, amelyben Osztie Zoltán atya, mint káromkodós
pap szerepelt. A káromkodás meghatározását ugyan durván megerőszakolta a
támadást elindító újságíró, és az egész ügy, amit a buzi zászló kifejezés köré
kavartak már elült. Nem is a felkavarásában vagyok érdekelt, de az eset két
szerintem fontos gondolatmenetre késztet.
Az
egyik az a szavaink jelentése, pontosabban jelentésváltozása. Mivel a nyelv él,
természetesen változik. Befolyásolni lehet, de lefagyasztani nem. Az ikes igéink
alighanem el fognak tűnni, és ettől szegényebbek leszünk. Szegényedünk a
nyelvjárások megkopásával is.
Vannak szavaink, amelyek valami okból az idők folyamán pejoratív értelmet
kapnak. Ma például nem számít dicséretnek, ha azt mondom embertársamra: marha.
Arany János még használja a marha szót vagyon értelemben, s ekként lehetett akár
a mai „drágám” kedveskedés szerepe is. Hajlok arra, hogy a román bozgor szó
hontalan, hazátlan jelentése eredetileg nem sértés volt, Trianon tette azzá.
Igaz van a bozgorozásra más eredet magyarázat is, de amire gondolok az a
következő: A kiegyezés után sok székely vállalt állást a regátban, azaz a Román
Királyságban. Idegilenes munkavállalói engedélyük volt, ami egy idő után
érvényét veszítette. Közben az akkori szabályok szerint az idő múlásával magyar
okmányaik is érvénytelenek lettek. Őket emlegették bozgoroknak, minden sértés
nélkül. Van olyan vélemény, hogy a románban a szó ezen jól körül határolt magyar
származású embercsoportról átterjedt minden magyarra. Ettől a bozgorodástól
persze még kinyílik a székely zsebben a bicska. Ugyancsak sértő hangsúlyt kapott
az oláh, a tót és a cigány is, voltaképp egyre sincs értelmes magyarázat. Amint
azt is nehéz felfogni, hogy mennyivel jobb az, ha homoszexuális embertársunkra
azt mondjuk meleg, mintha azt mondjuk: buzi? De el kell fogadnunk, hogy az
számít, amit az érintettek mondanak. A cigányság tudtommal a legritkább esetben
érzi sértésnek, ha így nevezik őket, a szlovákok, románok viszont sértve érzik
magukat régi megnevezésük hallatán. Nem érdemes magyarázgatni, hogy nincs sértő
szándékunk: jóérzésű ember elkerüli a sértést. Ugyanez alkalmazható a
homoszexuálisokra is, s ekként talán valóban nem volt szerencsés Osztie atya
szóhasználata, noha ő nem emberre, hanem zászlóra vonatkoztatta. Káromkodás
jellegből pedig csak az indulat volt meg benne. Mondanivalóm tehát az, hogy
tartsunk tiszteletben mások érzékenységét, de ne gyártsunk feleslegesen tiltott
szavakat. A ruszki például önmagában nem más, mint a viszonylag pontos átvétele
az orosz nép nevének. Na de a hangsúly – mondhatja valaki. Bármely nemzet nevét
mondhatom elítélő, lesajnáló hangsúllyal, ettől még nem kell a pejoratív
tartalmat rátapasztani.
A
másik jelenség, ami elgondolkodtatott az Osztie féle eset kapcsán, a székely
zászló levétele. Miért nem kifogásolták a vitában azt, hogy a főpolgármester
megtagadta a székelyekkel, tágabb értelemben az Erdéllyel való szolidaritást? Ha
van román újságíró, aki a zászlóhisztéria első hullámakor facebook oldalára
kitűzte a székely zászlót, ha van román magánszemély, aki annyira megszerette a
székelységet, hogy odaköltözött, ünnepi alkalmakon székely ruhát ölt, és örvend
azon, hogy tiszteletbeli székelyként becsülik őt Erdély, sőt Magyarország
szerte, akkor a magyar főváros főpolgármestere ugyan miért tagadja meg a
szolidaritást a székelyéggel? Ez az ember magyar miniszterelnöki ambícióval
vágott neki egy választásnak, és nem kizárt, hogy ezzel még valamikor újra
próbálkozik. Milyen nemzetpolitikát várhatunk egy olyan kormánytól, amelyet ő
vezetne? Beállhat persze a gyurcsányi sorba, ahol csak az államhatárig tart a
szolidaritás. De ha a nemzet jelentős részétől elhatárolódik, mi garancia van,
hogy külső érdekekkel való ütközés esetén a magyarok mellé áll? Semmilyen. A
székely zászló levétele azt jelenti, hogy a főpolgármester a szuverenisták és
globalisták vitájában a globalisták oldalán van. A proletár-internacionalizmus
helyett a capital-internacionalizmus híve. Ami nekem azt jelenti, hogy vele
csöbörből vödörbe esnénk. Kár volna.
Mindazok, akik a buzi szón fennakadtak, és a kifogásolt jelenség lényegéhez
hozzá sem szóltak, mélységesen szégyellhetik magukat.
Surján
László
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni