Elpatkolhatnal mar ven hulye ingyenelo gyenge karakteru kitartott strici.
Idiota uresfeju pofazogep, latszik mennyire elszakadtal a valosagtol, teljesen elhulyultel.
Messengeren kaptam ezt az üzenetet, igen, ez én vagyok. A küldő egy magát ideiglenesen Ottó Pálfinak nevező ismeretlen, aki látszólag csak annyit tud rólam, hogy vén vagyok. Ebben igaza van, bár mint mondják, öreg ember, nem vén ember. Az öregség jön, vagy megéri az ember, vagy nem. Nincs mit tenni ellene. A többi minősítéssel, amit kaptam, nem érdemes foglalkozni.
Az illető Facebook oldalán még képes volt ékezeteket is használni, igaz ez régen volt, hiszen az legutolsó bejegyzése 2018-ból származik. Két okból foglalkozom vele. Pár üzenetváltás után láttam, éppen jó lesz tanpéldának: ilyen egy tipikusan buta, - mert könnyen átláthatóan hamis - facebook oldal. Fiktív név, adatok nélkül. Tipikus virtuális nyugvó ügynök.
Azonban volt egy nagyon öngólszagú kép is az oldalon: Hadházy Ákos portréja. Nos, ha egy Hadházyval kapcsolatban lévő valaki azt üzeni egy nyugdíjasnak, hogy „elpatkolhatnál már”, az választások előtt nem szerencsés. Meg is írtam neki: ezt a Hadházyhoz köthető elpatkolási javaslatot terjeszteni érdemes. Meglepő volt a hatás: Ottó Pálfi Hadházy képével együtt eltűnt a facebookról. (Névrokona van, aki nyilván semmit nem tehet az egészről, és egészen más a profilképe.) Virtuális lét után virtuális halál. Béke virtuális poraira. Viszont csak elmesélni tudom a nemlétező Pálfi és a létező Hadházy kapcsolatát, bizonyítani nem. Félnek.
A másik ok, ami figyelmet érdemel, az a stílus és a tartalom. Valaha tanultunk a tartalom és forma egységéről. A hírt, hogy megrohadt a krumpli a picében, nem lehet szárnyaló ódában, de ötkötetes regényfolyamban sem közölni az emberiséggel. Pálfinál a tartalom csak annyi, hogy a feladó nem szereti a címzettet. A stílusról pedig kár beszélni, csak arra kell utalni, hogy jó érzésű polgári ember ezt a stílust, de még távoli rokonait sem használja. Pedig nem is olyan ritkán, de sajnos megteszik. Nagy hiba. Ebben a műfajban, a gyalázkodásban, ők a jobbak, ráadásul, ha a mi oldalunkról él valaki ilyen eszközökkel, arra ad lehetőséget, hogy a másik oldal különbnek érezze magát nálunk. A saját ordasaikról könnyen megfeledkeznek ugyanis. (A polgáriak is így vannak ezzel.)
A következő hónapokban hatalmas csatatér lesz majd minden honlapból. Öv alatti ütések jönnek, durva provokációk. Nyerni viszont nem az nyer, aki durvábbat mond, hanem az, aki becsukja a zsebében az önkinyíló bicskát. Önuralom, higgadtság, mosoly. Egy kis szánakozó, de nem lesajnáló mosoly. Hiszen tudjuk: a nagy hang a gyengeség jele. A sikongás-visítás meg a gyáván elosonás pedig a félelemé.
Surján László