A keresztény segélyszervezetek a rendszerváltás óta meghatározó szereplői a mindennapjainknak, nem csak Magyarországon, hanem az elszakított területeken is, sokszor a román, ukrán, szerb állam helyett segítve ottani magyar testvéreinknek, illetve más nemzetiségű – többségi vagy cigány származású – embertársainknak.
Igény az anyaországra
Bár sokan mondják, hogy a hazai adományozási kultúra messze van még a nyugat-európai vagy a skandináv országokban tapasztaltaktól, a magyarországi segélyszervezetek itthoni és határon túli akcióihoz történő lakossági hozzájárulások a szolidaritás magas szintjéről tanúskodnak. Sajnos azonban ma is sokan gondolják úgy, hogy karitatív szervezeteink külföldi segélyakciói az országban élő rászorulóktól vonják el a pénzt és az energiát. A kérdés ugyanakkor ennél árnyaltabb. Ha egy adományozó úgy dönt, hogy felajánlását a határon túlra kívánja eljuttatni, az ezzel megbízott szervezet nem teheti meg, hogy azt más célokra ajánlja fel. Emellett a karitatív szférában általánosan elterjedt alapelv, hogy a rászorultak segítésekor nem szabad államhatárokban gondolkodni. Végül arról az egyszerű igazságról sem szabad megfelejtkeznünk, hogy a Magyarországon és a határon túl lebonyolított segélyakciók egyaránt rólunk, magyarokról szólnak.
Az elszakított nemzetrészek felé irányuló karitatív kezdeményezések leginkább abban különböznek más külföldi adományozásoktól, hogy a rászorultság enyhítése mellett egy sajátos érzelmi igényt, az anyaországi törődés iránti elvárást is kielégítik. A magyar kisebbségek körében még évtizedekkel a rendszerváltás után is komoly érdeklődés mutatkozik például az anyanyelvű történelmi és szépirodalmi témájú könyvekre. Amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat néhány éve egy tonna ajándékcsomagot juttatott el Felvidékre és Kárpátaljára, az átadási ceremónián az adományozottak elmondták: a legnagyobb örömet nem az ajándékcsomagok tartalma jelentette számukra, hanem az a tény, hogy mindezt Magyarországról kapták.
Az alábbiakban a keresztény segélyszervezetek határon túli kezdeményezéseibe nyújtunk rövid betekintést a teljesség igénye nélkül. Keresztény szervezetek alatt ezúttal nem csak a történelmi egyházak támogatásával létrehozott szervezeteket értjük, hanem a felekezethez nem köthető, de egyértelműen keresztény szellemiségűeket is, mint például a Máltai Szeretetszolgálat.
Fókuszban Kárpátalja
Az elszakított területek közül egyértelműen Kárpátalja van a legrosszabb szociális helyzetben. A régió mindig is a honi segélyszervezetek figyelmének középpontjában állt, ám az orosz–ukrán háborút követő példátlan elszegényedésre való tekintettel a karitatív szerveződések megsokszorozták a térségbe irányuló segítségnyújtást.
A koronavírus miatt az elmúlt hónapokban előtérbe kerültek a járványkezeléssel kapcsolatos kezdeményezések. A Katolikus Karitász épp a napokban adta hírül, hogy Tiszaújlakon és Munkácson ózonos fertőtlenítést végzett a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban. A Karitász orvosmissziójának önkéntesei már harmadik alkalommal segítették ily módon a vírusmentesítést Kárpátalja köznevelési és oktatási intézményeiben. Korábban a beregszászi magyar színházban, valamint Visk, Bustyaháza, Huszt, Nagyszőlős, Gyertyánliget és Bene oktatási intézményeiben, illetve egyházi közösségi tereiben végeztek hasonló szolgáltatást. Legutóbb gumikesztyűk, kézfertőtlenítők és maszkok adományozásával is segítették a védekezést. A katolikus segélyszervezet – amely helyi csoportokat is fenntart Kárpátalján – az anyagi problémákkal küszködőkre is gondolt: a nyugdíjasokat tartós élelmiszerrel, míg a várandós és csecsemős édesanyákat babacsomaggal és bébiétellel támogatta az elmúlt hónapokban.
Folyamatos és szisztematikus segélyprogramot valósított meg Kárpátalján a 2006 óta működő Magyar Református Szeretetszolgálat, amely 2017-ben hozta létre helyi koordinációs irodáját. A Kárpátaljai Református Egyházkerülettel, valamint a nagyobb magyar érdekvédelmi és kulturális szervezetekkel együttműködve évente több tízmillió forint értékben nyújt segítséget a magyarlakta részeken. Ez az alábbi hat tevékenységi kört foglalja magába:
-
a kárpátaljai óvodák, illetve négy református líceum rendszeres eszköz- és élelmiszertámogatása,
-
nyaranta 150 mélyszegénységben élő gyermek táboroztatása és hitéleti nevelése,
-
ősszel mintegy száz iskoláskorú rászoruló tanszerekkel való ellátása,
-
árva és fogyatékos gyermekeket nevelő intézmények ruházattal, játékokkal, gyógyászati segédeszközökkel és oktatási eszközökkel történő támogatása,
-
a kárpátaljai egészségügyi és szociális intézmények, valamint rászoruló magánszemélyek ellátása egészségügyi eszközökkel,
-
egy ún. gazdamentő program keretében a mezőgazdaságból élők szülőföldön maradásának támogatása jó minőségű, több millió forint értékű vetőmag- és műtrágya-csomagok eljuttatásával.
A Baptista Szeretetszolgálat szintén aktívan jelen van Kárpátalján: Észak-Karolinából érkezett keresztény orvosok és ápolók segítségével olyan mélyszegénységben élő romákon, főleg gyermekeken segít immár évek óta, akik nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak orvosi ellátáshoz, fogorvosi kezeléshez. Ezenkívül gyülekezeti házat és szociális központot is létrehoztak a helyi cigányok számára; az épület a szovjet időkben még a KGB helyi lehallgató-központjaként szolgált. A baptisták emellett az iskolai támogatásokból is kiveszik a részüket, nemrég például egy ungvári gimnáziumba szállítottak könyveket és számítógépeket.
Erdély: a mentéstől a népkonyháig
Bár az elszakított részek közül rászorultság alapján jelenleg egyértelműen Kárpátalja van a legrosszabb helyzetben, az erdélyi magyarok támogatása már harminc éve is „klasszikus” karitatív ügynek számított. A kommunizmus idején főleg magánszemélyek által szervezett könyvszállító akciók ma már a magyar–magyar kapcsolatépítés hőskorszakának számítanak, míg az intézményes segítségnyújtás a nyolcvanas évek végének menekülthullámához kapcsolódik. A kommunizmus összeomlása után aztán a magyarországi karitatív szervezetek hivatalosan is kiterjesztették a tevékenységüket Erdélyre.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely éppen a közép-európai menekülthullámok idején vált ismertté hazánkban, ma már komplex szociális és egészségügyi szolgáltatásokat végez a térségben. Orvosaikkal, szakembereikkel a legkülönbözőbb szituációkban találkozhattak már a székelyföldiek: például a csíksomlyói búcsú mentőszolgálatában, cigánytelepeken szervezett szűrőprogramon, vagy éppen a székelyudvarhelyi nemzetközi mentős-konferencián.
A máltaiakhoz hasonlóan a Katolikus Karitász is aktívan jelen van a Székelyföldön. A szervezet gyergyószentmiklósi ingyenkonyhája naponta közel száz rászorulónak biztosítja az aznapi meleg ételt; az intézmény korszerűsítését helyi vállalkozók és egyesületek is támogatják az adományaikkal.
A Magyar Református Szeretetszolgálat a kőhalmi egyházközséggel és szórványdiákotthonnal együttműködve végzi erdélyi misszióját. A mintegy húsz százalékban magyarok lakta, Brassó közeli kisvárosban létrehozott, adománygyűjtésre és -osztásra szakosodott irodájuknak kettős küldetése van: az itt élő magyarság biztonságérzetének erősítése, valamint a településen élő román és magyar lakosság békés együttélésének az elősegíthetése azáltal, hogy az adományok szétosztása nemzeti és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, rászorultsági alapon történik.
A tágabb hazán kívül
A nagy hazai karitatív szervezetek nem csak a Kárpát-medencében, hanem Közép- és Délkelet-Európa más országaiban, illetve a szomszédos országok Kárpátokon túli területein is számos alkalommal segítettek már a rászorulókon, főleg természeti katasztrófák idején. Külön említést érdemelnek az olyan korábbi kezdeményezések, mint például a Katolikus Karitász több évre szóló drogprevenciós és szenvedélybeteg-segítő programja Szerbiában, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőszolgálatának egészségügyi szerepvállalása a boszniai Međugorje zarándokhelyén, vagy az Ökumenikus Segélyszervezet külügyminisztériumi támogatással zajló mezőgazdaság-fejlesztési programja a szerbiai Szandzsákban, amelynek keretében képzésekkel, valamint élőállat- és takarmány-adományokkal segítik a helyi családi gazdaságokat.
A közelmúlt Kárpát-medencén túli karitatív akciói közül mindenekelőtt a tavaly év végi horvátországi földrengéshez kapcsolódó segítségnyújtást érdemes kiemelnünk. Szombathely egyházmegyei Karitász-csoportja a napokban 25 millió forint értékben juttatott el építőanyagokat, tartós élelmiszert és gyermekjátékokat a rengés sújtotta Sziszekbe – Szombathely testvérvárosába – a fedél nélkül maradtaknak. A négy kamion és hat busz által szállított küldemény akár húsz családnak is lehetővé teszi az otthonuk felújítását. Az akciót a közeljövőben egy mobil átmeneti otthon felépítése követi majd. Az Ökumenikus Segélyszervezet is hasonló összegben, húsz millió forint értékben küldött adományokat a térségbe, amit ugyancsak újjáépítésre, konkrétan Glina település súlyosan megrongálódott középiskolájának a felújítására fordítanak.
De nemcsak a sürgős segítségnyújtásra szoruló Horvátországba, hanem a folyamatos szociális válsággal küszködő Ukrajna Kárpátokon túli területeire is rendszeresen érkeznek magyar adományok. A Máltai Szeretetszolgálat már a véres összecsapásokat produkáló 2014-es politikai válság idején is jelen volt az országban: Lembergben laikus elsősegélynyújtók kiképzésében segítettek, továbbá mentőfelszereléseket adtak át a helyi katasztrófavédelemnek. Keleti szomszédjaink a koronavírus-járvány idején ugyancsak megtapasztalhatták a magyarok segítő szándékát: az Ökumenikus Segélyszervezet – a magyar kormány adományaként – nemrég ötven lélegeztetőgéppel juttatott Ukrajnába, amelyet 46 kórházban osztottak szét az ország egész területén. (A hír sajnos nem kapott megfelelő visszhangot az ottani médiában, valószínűleg nem függetlenül az ukrán nyilvánosságot jelenleg is uraló magyar-, illetve Magyarország-ellenes kampánnyal.)
A máltaiakhoz hasonlóan a Református Szeretetszolgálat is működtet egy saját orvoscsoportot, amelyet az elmúlt években a világ számos pontján bevetettek már. A csoportnak a betegek és sérültek ellátása, valamint a helyi egészségügyi személyzet oktatása tartozik az alapfeladatai közé. Jellemzően katasztrófák, krízishelyzetek esetén mozgósítják őket. Az orvoscsoport az elmúlt tíz év során Burmában, Afganisztánban, Haitin, Japánban, a Fülöp-szigeteken és Bangladesben látott el szolgálatot.
Végszó helyett
Magyarország felekezeti sokszínűségéből adódóan a keresztény segélyszervezetek száma jelentősen meghaladja az európai átlagot. Ez egyfajta versenyhelyzetet teremt a nonprofit szektorban, csak itt a bevétel és a profit helyett olyan mutatók jelzik a siker mértékét, mint az önkéntesek száma, az adományok mennyisége, a sajtómegjelenések alakulása, vagy épp az egyszázalékos felajánlásokból származó bevétel. Mivel azonban az emberi segítségnyújtás nem mennyiségi kategória, e mutatók inkább csak elemzői fejjel gondolkodva fontosak, a karitatív szervezetek szemszögéből már kevésbé lényegesek.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szomszédos országokban tevékenykedő hazai segélyszervezetek sokszor alapvető állami feladatokat látnak el. Tevékenységük nemcsak a krízishelyzetbe került vagy tartósan abban élő helyi magyaroknak kínál anyagi, egészségügyi és lelki segítséget, hanem a jelenlétükből szintén profitáló többségi lakosság részéről is oldja az ellenségeskedést és gyanakvást, tevékenyen hozzájárulva ezzel a Kárpát-medence etnikai békéjéhez. Ugyanezt mondhatjuk el a romák vonatkozásában is, tekintettel a sokszor feszült magyar–cigány együttélésre. A külföldi segítségnyújtás országimázs-erősítő hozadéka pedig külpolitikai szempontból is felértékeli a karitatív tevékenységet. Végül, de nem utolsósorban azt is észre kell vennünk, hogy a keresztény segélyszervezetek önzetlen segítsége a tanúságtétel egyik leggyakorlatiasabb, leginkább kézzelfogható formája.
Kovács Erik