Sirám

Eltûnt kertem, házam, szobám, csak
a bútorok követik csaholva nyomom,
arcom sem emlékszik tisztán, hogy milyen
is volt az a talán el sem csattant pofon.

Krusovszky Dénes:

Sirám

Eltûnt kertem, házam, szobám, csak
a bútorok követik csaholva nyomom,
arcom sem emlékszik tisztán, hogy milyen
is volt az a talán el sem csattant pofon.

Kutyám felugrott ölembe,
ha csak egyet is csettintettem,
de hát rég elástam már õt is
abban az elveszett kertben.

Most hörcsögömre gondolok, akit
futókerekébõl emeltem ki, holtan,
neki még koporsót is csináltam,
vele egykor ennyire jóban voltam.

Volt egy csónakom is, egy zöld
ladik, de még milyen,
mivel evezni nem tudtam, hát
folyton forgott velem a vízen.

Ez még nagymama taván történt,
de eltûnt az is, és vele nagymama,
nem hajlandó válaszolni az orrom,
hiába faggatom, milyen volt illata.

Elromlott biciklim, egykori büszkségem,
elszakadt a lánc is rajta,
de hát a lábam úgy is fáradt már,
hogy még egyszer jól meghajtsa.

Már csak a vonat dübörög alattam,
oda-vissza, folyton, azt hiszem,
és mert magára hagyták, vele dübörög
egy perc alatt százharmincat verõ szivem.

Ezt mind most nem azért írom,
hogy emlékezzek, inkább, hogy felejtsek,
háborognak is ritkuló hajam alatt
a gyerekkoromba ragadt sejtek.

De már ez sem számít, úgysem figyel
senki egy magában pityergõ kisfiúra,
esküszöm, többé nem nézek lábfejemre,
ami a sok szoros tornacipõtõl lett ilyen fura.