"Több honfitársam azt kifogásolja, hogy hazánk nem tette meg a tõle telhetõt az ország náci megszállása – 1944. márc. 19. – után zsidó polgárai, valamint a hozzánk menekült izraeliták védelmében. Vajon ki, melyik állam, melyik történelmi személy mit tett akkoriban? Melyik ország és annak vezetõje mentett több üldözöttet Magyarországnál, vagy éppen Horthy Miklósnál? Miért feledkeznek meg a százezret messze meghaladó lengyel és nyugati üldözöttek nálunk menedékre lelt tömegérõl? Véletlenül? Tudatlanságból? Szándékosan? "
Czakó Gábor
Hungarofóbia és…
Mielõtt a lényegre
térek, elõre bocsátom, hogy A német megszállás áldozatainak emlékmûvével
kapcsolatban volnának bíráló megjegyzéseim, de a körülötte kialakult hangulat
sem szépészeti, sem angyalismei észrevételeket nem tûr.
Több honfitársam azt
kifogásolja, hogy hazánk nem tette meg a tõle telhetõt az ország náci
megszállása – 1944. márc. 19. – után zsidó polgárai, valamint a hozzánk menekült
izraeliták védelmében. Vajon ki, melyik állam, melyik történelmi személy mit
tett akkoriban? Melyik ország és annak vezetõje mentett több üldözöttet
Magyarországnál, vagy éppen Horthy Miklósnál? Miért feledkeznek meg a százezret
messze meghaladó lengyel és nyugati üldözöttek nálunk menedékre lelt tömegérõl?
Véletlenül? Tudatlanságból? Szándékosan? Vannak, akik Rákosi Mátyás
elvtárs-pajtásnak a Tanácsköztársaságban acélozott hungarofóbiáját: „bûnös nép”,
fölélesztve nyíltan úgy beszélnek, mintha hazánk a II. Világháború fõvétkese
volna: maga találta volna ki, s hajtotta végre a rémségeket.
Hogy tisztábban lássuk
a helyzetet, nézzünk körül a korban, amikor nézeteik és származásuk miatt
emberek millióit üldözték, ölték.
Jaj, persze a
Szovjetunióban is! Hagyjuk… Hagyhatjuk?
Maradjunk Hitleréknél,
és járjunk olyan tájakon, melyeket akkor még nem ért náci támadás, és a
német „befolyási övezethez” sem tartoztak.
*
A MS St. Louis 1939.
május 13-án Hamburgból indult Kubába, fedélzetén 930 zsidó és hét másik
emigránssal. Ezenközben mintegy látleletet készített több szabad ország korabeli
emberiességi fölfogásáról, még inkább gyakorlatáról.
Miután az óceánjáró
megérkezett Havanna kikötõjébe, a kubai kormány megtagadta, hogy az utasok
turistaként vagy politikai menekültként belépjenek az országba. Fejenként 500 $
pótdíjat kért a vízumért, de a menekültek zömének nem volt ennyi pénze. Kis
híján lázadás tört ki a fedélzeten. Két ember öngyilkosságot kísérelt meg. Végül
29 utasnak engedélyezték a partra szállást. Állítólag a bevándorlási hivatal
igazgatója, Manuel Benitez és Frederico Laredo Bru államelnök marakodott a
bevételen…
A St. Louis ezután
végighajózott Amerika keleti partja mentén, de utasait sem az Egyesült Államok,
sem Kanada nem fogadta be! Végül Gustav Schröder kapitány, a hajó parancsnoka
visszavitte a St. Louist Európába, Antwerpenbe. Nagy-Britannia ekkor beengedett
288 menekültet. Hosszú tárgyalások után a maradék 619 utas partra szállhatott
Antwerpenben, közülük 224-et vállalt Franciaország, 214-et Belgium, 181-et
Hollandia. E négy országnak az American Jewish Joint Ditribution Committee 500
000 dollárt fizetett a „költségeikre.”
Belgium, Hollandia és
Franciaország lerohanása után a St. Louis utasai ismét veszélybe kerültek. A
nácik összeszedték, akit tudtak, így a befogadottak közül összesen 254-en haltak
meg a holokauszt során – legtöbbjük Auschwitzban és Sobiborban. A többi 365 utas
túlélte a háborút. (A Wikipédia nyomán)
A http://www.latimoport.hu/tortenetek-latin-amerikabol
c. honlap szerint a hajó utasai közül 250-en kerültek a nácik kezébe, és
valamennyien elpusztultak a fogságban
*
Miután mindezt jól
megjegyeztük, vessük össze az akkoriban Magyarországon történtekkel!
Mint tudjuk, a II.
Világháború 1939. szeptember elsején, Lengyelország német lerohanásával
kezdõdött. Teleki Pál miniszterelnökünk az amúgy szövetséges németeknek
nem engedélyezte, hogy magyar területeket és vasútvonalakat vegyenek igénybe
Lengyelország megtámadásához! 17.-én Sztalin is megindította a Vörös
Hadsereget. A lengyelek ellenállása október elsejére összeomlott. A lengyelek
ellen egy szlovák csapat is harcolt…
Lengyelországból bõ
százezren menekültek hazánkba, túlnyomórészt katonák, akik tovább mehettek, és
késõbb be is álltak az emigráns lengyel seregbe, vagy más szövetséges
csapatokba. Az itt maradók gyermekeinek iskolákat létesítettünk: Balatonbogláron
mûködött a kor egyetlen lengyel nyelvû gimnáziuma. A lengyel zsidó családok a
Dunakanyarban kaptak helyet, gyermekeik óvodát, iskolát. A háború során még sok
ezer menekült érkezett hozzánk, nyugat felõl is(!), többek közt szökevény
hadifoglyok. A franciák voltak a legtöbben, nagyjából ezren.
Horthy
Miklós miniszterelnökeinek
megtiltotta a menekültek kiadását. Hazánk ilyenformán mentsvárat képezett a III.
Birodalom szövetségi rendszerén belül ’44 márc. 19.-ig.
A két Bécsi döntés –1938. nov.
2. hazánk és Csehszlovákia között, ill.
1940. aug.
30. köztünk és
Románia között – után Magyarország területe megnagyobbodott, lakossága
meghaladta a 11 millió fõt. Köztük 735 ezer volt izraelita vallású a Magyar
Statisztikai Zsebkönyv (1940) adatai szerint. A „Margarethe
hadmûvelet”,
Magyarország megszállása vagyis
1944. márc. 19. után a német kívánságokat teljesítõ
bábkormányok – Sztójay, majd Szálasi vezetésével – 445 ezer
polgárt deportáltak náci lágerekbe, köztük Auschwitzba. De
ma már nem tudjuk, hogy hány izraelita honfitársunk volt ekkor, mert özönlöttek
hozzánk a menekülõk, különösen Szlovákiából és Romániából. Elõbbi ország 5
márka/fõ áron eladta zsidó polgárait Hitlernek, utóbbiban nagyszabású
tömeggyilkosságok folytak. Az
Elie Wiesel elnöklete alatt
mûködõ nemzetközi történészbizottság 2004-ben bemutatott jelentésében
leszögezte, hogy „280-380 ezer zsidó és 11 ezer roma személyt öltek meg a román
polgári és katonai hatóságok közvetett vagy közvetlen módon.”
Ungváry Krisztián
egy tanulmányában 250-410 ezer áldozatról ír.
Antonescu
diktátor és a vele amúgy ellenséges Vasgárda vállvetve versengett e téren…
Nálunk a nyilasok
borzalmas gyilkosságai csak a német megszállás bekövetkezte után, különösen a
Szálasi-kormány idejében zajlottak. Ám még e nehéz idõben is megtörténhetett az,
ami sehol másutt e korszakban. Amikor az ún. Auschwitz-jelentés eljutott a budai
Várba, s kiderült belõle, hogy a német propaganda és a Zsidótanács hazudik: a
hazánkból elszállított emberek nem a német üzemekbe mennek dolgozni, hanem a
halálba, akkor
Horthy Miklós kormányzó
július 7-én leállítatta a további deportálást.
Az elõzõ napokban pedig – július 5-6.-án – a
Kormányzó parancsára Koszorús Ferenc ezredes az esztergomi páncélosokkal
lezárta a fõvárost, és fölmentette a budapesti gettót a nyilas Baky
államtitkár csendõrkülönítményének ostromzára alól. A Kormányzó elcsapta
Sztójayt és augusztus 29-én Lakatos Géza tábornokot nevezte ki
miniszterelnökké, hogy megszervezze a háborúból való kiugrást. Ez, sajnos, nem
sikerült. Október 15-én a nácik letartóztatták Lakatost, és 16-án Szálasit
nevezték ki az ország élére. Ugyane napon a fogoly Horthy Miklóst lemondatták,
és Németországba internálták. Mindezzel az ország függetlenségének a látszata is
megszûnt!
Koszorús Ferencnek
számûzetésben kellett meghalnia, akárcsak Horthy Miklósnak, aki az általa
megmentett zsidó emberek támogatásából élt Portugáliában. A Nürnbergi
Törvényszék kihallgatta és nem emelt vádat ellene. Hitler összes, államot vezetõ
kiszolgálója erõszakos halállal pusztult.
A háború után sok
internálásból szabadult ember Izraelben, Amerikában, és a világ más tájain
remélt jobb életet. Az Általános Értékforgalmi Bank intézte a magyarországi
lakos túlélõk kárügyeit: a 70-es években kb. 80.000 aktát kezelt. Döntõen
zsidókét, kis részben cigányokét. Egy-egy iratcsomó olykor több ember ügyeirõl
szólt.
*
Ha elõdeink tetteit és
mulasztásait mérlegeljük, akkor az idõ múltával egyre nehezebb az igazságot
kifürkészni, de az bizonyosnak látszik, hogy véleményünk igazságosságát csak
javíthatja, ha figyelembe vesszük az adott kor föltételeit. Ezekben ott rejlenek
a föladatok mellett a kötelességek és a lehetõségek is. Talán lesz tudós, aki
ezek alapján von mérleget. Ebbõl bizonyára rájövünk, hogy az igazságos ítélethez
és a lelki megnyugváshoz nem vezetnek általánosítások, még kevésbé a gyûlölet:
sem az antiszemitizmus, sem a hungarofóbia.
forrás:
czakogabor.hu