A 2014. szeptember 27-én tartott beszéd szerkesztett változata
Surján László
70 éves a KDNP
A
2014. szeptember 27-én tartott beszéd szerkesztett változata
Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a KDNP történetének elsõ kormányzati
szerepérõl szóljak. Nem lehet azonban úgy ünnepelnünk, hogy a kezdetektõl fogva
az uniós tagság mellett kiálló pártként a ma már túl ellentmondásos európai
kapcsolatok ne kerüljenek szóba.
Elõször lássunk néhány olyan elképzelést, amelyet a KDNP 1990-ben jól látott, de
nem volt elég politikai ereje a megvalósításra.
Azt
javasoltuk, hogy a termõföld kerüljön önkormányzati tulajdonba. A
szocializmusban nem volt földforgalom, nem volt a földnek ára. Elképzelésünk
szerint az önkormányzatok bérbe adták volna a földet A bérleti díjak egyrészt
némi bevételt jelentettek volna az önkormányzatoknak, másrészt évek múltán
reális alapját adták volna a földek árának. Sem a reprivatizációt akaró
kisgazdák, sem az MDF nem volt erre hajlandó. A kárpótlási cirkusz és most a
Nemzeti Földalap léte mutatja: igazunk volt. Ahogy igazunk volt abban is, hogy
az élelmiszeriparban vertikális tulajdonosi szerkezet kell, azaz a cukorrépa
termelõnek legyen részvénye a cukorgyárban, ne valami külföldi piacvásárlónak. A
privatizációs düh azonban ezt a tervünket is keresztül húzta.
A
rendszerváltás elõtti spontán privatizációt nem lett volna szabad egy nyakló
nélküli és a baloldalt helyzetbe hozó privatizációval folytatni. Az MDF – béke
poraira – a privatizáció végrehajtásának és sebességének kritikáját a
magántulajdon elleni támadásnak fogta fel és még nemzetközi téren is
megtámadott bennünket. Ezt kivédtük, de a nemzeti tulajdont nem sikerült
megvédenünk.
Egészségpolitikánkat akkoriban sok kritika érte. Ma visszanézve a háziorvosi
szolgálatra, a tisztiorvosi hálózat rendszerére, a kórház-finanszírozási
reformra joggal büszkék lehetünk. A mai problémák nem az akkor kialakított
rendszerbõl, hanem annak torzulásaiból és a reform leállításából fakadnak.
Lényegi lépés volt a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás elválasztása,
de hiba volt a tb önkormányzatok létrehozása. Még egy mondat a szociális
ágazatból. Mi vezettük be elõször Magyarországon, hogy a segélyezés fejében
munkát kell a segélyezettnek végeznie.
Térjünk át Európára. Amióta a hazai baloldal elvesztette belpolitikai
mozgásterét, és az európai terepen támad. Sokan teszik fel a kérdését: milyen
valójában a mi megítélésünk odakint?
Megfordítom: Milyennek látjuk mi a mai nyugati világot? Kiábrándítónak. Sokféle
válságról szoktak beszélni, pénzügyi, gazdasági, morális válságról. Idézem Beke
Mihály Andrást: „sokkal többrõl van szó: Európa elrablásáról. A föníciai
királylány megbecstelenítésérõl. Az európai civilizáció válságáról. Az
alapértékeiben, a családjában, hitében, nemzeti és immár nemi mivoltában is
végtelenül elbizonytalanított európai ember válságáról. Egy nevetségesen
kegyetlen válságról: a svédországi óvodákban a fiúk számára is kötelezõ
„szoknya-napokról”, a kocsmává alakított angol és ír templomokról, az egyéni
szabadságjogok új vallásáról.” Ha pedig ez így van, ugyan mit számít, hogy õk
hogyan vélekednek rólunk?
Erkölcsi szempontból lerázhatnánk magunkról a kritikájukat, mint kutya a vizet,
politikai és gazdasági szempontból a kérdés nem ilyen egyszerû. A negatív
megítélés gazdasági kárai, makroszinten még nem észlelhetõk, de a jövõre
nézvést nincs garanciánk semmire. A politikai mezõ még kényesebb. Bekerültünk
az európai pártpolitika ütközõ zónájába. Két egymást követõ európai választáson
a Fidesz-KDNP listája volt az Európai Néppártban a legeredményesebb. Érthetõ,
hogy az elöl állót ütik leginkább.
Ezekben a csatákban a Néppárt mindig kiállt mellettünk, s nincs jele annak, hogy
ez megváltozna. Észleljük, hogy nagyon keményen próbálnak leválasztani minket,
és nem válogatnak az eszközökben. Egyes képviselõk személyes gyõzködésétõl
hamis sajtóhírek gyártásáig már mindennel találkoztunk. Az antiszemita, az
antidemokrata, a diktátor, a nacionalista gyakorta elõkerülõ szitokszavak. Ez a
támadás sorozat kisebb részsikereket ért ugyan el, de még egy komolyabb
csatanyerésre nem futotta. Most a kijelölt magyar biztos, Navracsics elleni
támadásban élik ki magukat. Elképesztõ, hogy még meg sem szólalt, már tudják,
hogy alkalmatlan. Miért? Mert Orbán Viktor embere. Egyszer már sikerült a
liberális hisztériának kilõnie egy kiváló embert, Rocco Butiglione urat a
bizottságból. Most is ezzel próbálkoznak. Annak idején Barrosot sikerült
megijeszteniük a leszavazással való fenyegetéssel. De Juncker nem ijedõs. Az
Európai Parlament az õ kinevezésében saját gyõzelmét látja a Tanács felett,
tehát nincs abban a helyzetben, hogy leszavazza. Mivel Navracsics ellen nem
tudnak mást felhozni, mint azt, hogy Orbán embere, nincs értelme cserérõl
beszélni, hiszen minden jelöltet a miniszterelnökünk küld Brüsszelbe. Aljas és
tisztességtelen, ráadásul az ország egészének árt az a hisztéria, amely a
nemzetközi sajtóban, és helyenként még az utcán is zajlik. A Navracsics Tibor
ellen kivont kardok valójában a demokráciát vonják kétségbe. Azt a jogunkat,
hogy olyan ember álljon Magyarország élén, akit a többség akar. És van képük ezt
a demokrácia nevében kiabálni.
A
hazai baloldal itthon már elveszítette a hitelét, de európai téren még nem. Úgy
látom, hogy a legjobb úton haladnak afelé, hogy ez is bekövetkezzen. Ehhez
nekik sok sikert kívánok, magunknak meg azt, hogy a mai Döbrögik október 12-én
harmadszor is megkapják, amit érdemelnek. Az önkormányzati választásnak helyi
ügyekrõl és intézésükre alkalmas helyi emberekrõl kellene szólnia. Az ellenzék
itthoni programnélkülisége és a Brüsszelig szaladó egész pályás letámadás
viszont nem a helyi ügyekrõl, hanem egyedül Orbán Viktorról szól. Álljunk hát
melléje, s legyen október 12-e egy valóságos békemenet a szavazófülkébe. Ennek
üzenetét talán az Európai Unióban is meghallják.