A demokrata a többségre bízza, hogy döntsön, majd elfogadja többség akaratát. Az áldemokrata úgy fogalmaz, mint az MSZMP központi bizottságában tették 1989-ben: legyen többpártrendszer, de a mi vezetésünkkel. Áldemokratáink ma is itt tartanak.
Surján László
Áldemokraták
A
demokrata a többségre bízza, hogy döntsön, majd elfogadja többség akaratát. Az
áldemokrata úgy fogalmaz, mint az MSZMP központi bizottságában tették 1989-ben:
legyen többpártrendszer, de a mi vezetésünkkel. Áldemokratáink ma is itt
tartanak.
Meg
kell vallanom, régi barátság fûz Rubovszky Györgyhöz. Ez azonban nem akadályozna
meg abban, hogy hibáztassam azért a mondatáért, hogy a demokrácia a többség
diktatúrája a kisebbség felett.
Felkapta ezt a mondatot az egész baloldal és mint véres kardot hurcolja föl s
alá: íme megmondtuk. Itt a bizonyíték, valóban diktatúra épül Orbániában. Hiszen
a többségtõl azt várja a politikai etikett, hogy gesztusokat gyakoroljon. A
többség nem jogosít fel a kisebbség eltiprására, és így tovább. Ismerjük ezeket
a mondatokat.
Igen, a többség lehet és legyen is nagyvonalú.
Amint mondtam, a régi barátság nem lenne akadálya, hogy beálljak az elítélõk
kórusába. Hogy nem teszem, ennek még csak nem is az egyazon párthoz tartozás az
oka, hanem pusztán az, hogy Rubovszky Györgynek tökéletesen igaza van. Ezt a
mondatot tudja õ finomabban is fogalmazni, meg is tette például a HírTV hétfõ
esti mûsorában, de ettõl a tény még tény marad. Azt az indulatot is értem,
amivel az említett mûsorban arra a kérdésre, hogy megbánta-e, keményen és
azonnal kijelentette: NEM.
Hogy értse mindenki, ez a harsány nem mélységes felháborodást tükröz bizonyos
kisebbség állandó nyomulása miatt. Mert el lehet ítélni Rubovszky György
mondatát, de mivel? Hogy nem elegáns. Hogy nem gáláns a kisebbséggel szemben. De
hogyan fogadjuk azt a ki nem mondott, de minden nap gyakorolt mondatot, hogy
a demokrácia a kisebbség diktatúrája a többség felett?
Mert a már kétszer nagyon könnyûnek találtatott magyar baloldal sajnos ezt az
elvet vallja. Ha valami nem az õ kisebbségi nézetüket tükrözi, akkor azonnal
felcsattannak: a többség már megint visszaél a hatalmával.
Jogilag módja volna. Eltilthatná például mondjuk néhány évre a volt MSZMP
tagokat a közügyek gyakorlásától. Ennyi évvel késõbb ez valóban a joggal való
visszaélésnek látszana. Sokan tapsolnának persze itthon, ugyanakkor azt hiszem
igazságtalan is volna. Régi mondásom, hogy volt nyolcszázezer tagja a régi
állampártnak, de a nemzet soha nem süllyedt olyan mélyre, hogy lett volna
nyolcszázezer gazember közöttünk. Az egyedi mérlegelés (ld. igazoló bizottságok)
bonyolult, s alighanem mindig igazságtalan.
Ami
jogilag járható, nem mindig okos, és nem is mindig tisztességes. Ha már így
esett, akkor nem forgathatjuk vissza 25 évvel a történelem kerekét. Ez azonban
nem jogosítja fel a kisebbséget az állandó vádaskodásra, és nem ad alapot arra,
hogy a választók döntésével szembe helyezkedve elvitassa a kormány jogát, hogy
saját értékrendje, legjobb meggyõzõdése szerint irányítsa az országot. A
baloldal, nézzünk akármelyik csoportjára, képtelen felfogni, hogy 2010-ben és
2014-ben a választók kijelölték a helyüket. Az igazságügyi bizottság elnöki
székébõl felháborító lehet a baloldal állandó mesterkedését, tenyérbemászó
pimaszságát látni. A kifogásolt mondat csak az erre adott reakció, amit ugyan el
lehetne mondani ezernyi más módon is, de ezek mindegyike, ideértve a Rubovszky
által mondottakat is, enyhe simogatás ahhoz képest, mit a demokrácia
megcsúfolói, a baloldali kis pártok érdemelnének.
Még
a mostanában sokat emlegetett Ludas Matyi -féle megoldás is méltatlanul finom
kezelése az ügynek. Érdemes elõvenni Fazekas Mihály eredeti szövegét. A mû
végén, miután háromszor megkapta a magáét, Döbrögi jó útra tért. Attól tartok,
hogy ez a garnitúra, ha nem háromszor, hanem harmincháromszor részesül Ludas
Matyi pálcájában, akkor sem lenne képes a józan belátásra.
De
adjunk nekik egy esélyt. Jöjjön a harmadik verés.