A fenti címû könyv - Kemény Zsigmondról szóló tanulmányokat tartalmaz - kapcsán született Kabdebó Lóránt írása
Kabdebó Lóránt
A sors
kísértései
(Tanulmányok Kemény Zsigmondról)
A borítókra kattintva olvasható
méretet kapunk
Ugyanebben az épületben, a
hetvenes évek elején két neves kollégánk szájából hangzott el a mondat: Németh
Lászlót is el fogják felejteni, mint Kemény Zsigmondot. Olvashatatlanok.
Döbbenten hallgattam. Hiszen
eszmélkedni éppen Németh László mûvein tanultam meg. És már gimnazista koromban
is kedvelt olvasmányom volt Kemény Zsigmond nem egy regénye. Soha nem értettem
meg, hogyan lehetséges, hogy a balladás tömörségû Kemény Zsigmond regényíró és a
huszadik század emberi alapmodelljeit szoborba öntõ Németh László hogyan lehet
valaki számára olvashatatlan, miért fogadja ellenszenvvel akár az egyik, akár a
másik szépírót. Hiszen történeteik éppen az emberi sors kísértéseinek
megformálásában példamutatóak, mondataik pedig számomra az intellektuális
megközelítésnek éppúgy iskolapéldái, mint a szépen megláttatás mestermûvei.
Prózával ritkán foglalkoztam, de olvastam épp eleget a prózai alkotások közül,
számomra éppen az a szépen és egyben értelmesen formált – mondhatnám így is: jól
temperált – mondat vált a sikerült alkotást meghatározó példázattá. Számomra a
magyar próza mondatainak alapformáit éppen ez a két szerzõ alakította ki.
Íróknak érzem õket, Kemény Zsigmondot is és Németh Lászlót úgyszintén a
legjavából. Nemhogy nyelvezetük ellenére, hanem éppen abból következõen. Annak
eredményeként.
Örültem, hogy csütörtökön este a
Petõfi Irodalmi Múzeumban a tizenkilencedik század legjobb ismerõi értettek
ugyanebben egyet, mégha szinte mindenben is ellene mondottak egymásnak. Az érték
szempontjából összehangzóan beszélgettek egymással Szegedy-Maszák Mihály és
Miskolczy Ambrus, Eisemann György és Margócsy István, valamint
Filep Tamás Gusztáv, Kemény publicisztikájának
erdélyi kiadója. És egy amerikai tanítvány csodálkozása hallszott el
idáig, Thomas Ezekiel Cooper professzorát valaha megkérdezte: hogyan
születhetett ilyen regény Európa keleti végein, mint a Gyulay Pál névre
hallgató; ennek kedvéért tanult meg magyarul, és korának egyik legnagyobb
teljesítményeként méltatja. Ezt pedig most is elismétli, világnyelven, angolul:
Zsigmond Kemény’s Gyulay Pál: Novel as Subversion of Form.
A Petõfi Irodalmi Múzeum
ritkán hallható szellemi színvonalon szólaltatta meg a jelzett beszélgetést:
Kerekasztal-beszélgetés
Kemény Zsigmond születésének 200.
évfordulója alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar
Történelmi Társulat rendezésében
A beszélgetés résztvevõi:
Eisemann György, a Magyar
Irodalomtörténeti Társaság részérõl,
Miskolczy Ambrus, a Magyar
Történelmi Társulat részérõl,
Filep Tamás Gusztáv, a Kriterion
Kiadó gondozásában napvilágot látott, Eszmék és jámbor óhajtások címû,
Kemény Zsigmond publicisztikai írásait tartalmazó kötet összeállítójaként és
Szegedy-Maszák Mihály, a Ráció
Kiadónál megjelent, a Sors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond
munkásságáról születésének 200. évfordulójára címû tanulmánykötet
fõszerkesztõjeként
A beszélgetést moderálja: Margócsy
István
A Sors kísértései könyv
tartalomjegyzékére kattintva olvasható
méretet kapunk
Nem a két könyvet akarom
méltatni, hanem azt a szellemi magasfeszültséget éreztetni, ahol lehet úgy
ütköztetni véleményeket, hogy az egyes résztvevõk szempontjai különbözõek ugyan,
de az értékelvû beszélgetés mindenki okulására szolgálhat.
Példázatos értékû a mai világban
ez a jellegû kerekasztal-beszélgetés. Pedig nemcsak egy 200 éve született író
munkásságáról szóltak a hozzászólók, hanem a mai élet vitatott és vitatható
problémái is itt vibráltak szemünk láttára. És a közönséget, a hallgatókat is
külön értékelnem kell. „Vették a lapot”. Magas szellemi légkörben emlékeztünk,
és gondolkoztunk mai dolgainkról úgyszintén.