¥ubo Bechný (1963) fényképész, publicista. Ezt az írása a Békességes szó címû kötetben jelent meg. Észak-Szlovákiában, Zsolnán él, ahol csak igen elvétve találkoznak magyarokkal. Jórészt mesterségesen kialakított hamis kép él bennük a szlovákiai magyarokról. A szokott vádakat a szerzõ nem hozza elõ, de megjegyzi, hogy a magyarországi magyarokban nem érzi azt az elutasítást, mint a Szlovákiában élõkben.
¥ubo
Bechný
Találkozások
Valamikor régen nagyon megfogott egy G. K.
Chesterton idézet: „Egy csónakban a viharos tengeren, egymásért felelünk
rettenetesen.”
Ez a megállapítás sok
élethelyzetben megállja a helyét, például a szomszédos nemzetek együttélésének
kérdésében is. Itt élünk Közép-Európa szûkös kis térségén, s a kölcsönös jó
viszony gyakorlatilag követelmény. Egy barátommal, még középiskolásként, a
szocializmus éveiben egyszer felkerekedtünk, s elmentünk a Balatonra. Egyikünk
sem tudott magyarul egy szót sem. Bóklásztunk, utazgattunk Magyarországon,
kézzel-lábbal érttettük meg magunkat, sõt, egy új barátsághoz az orosz nyelv
segített bennünket. Az a diáklány aztán késõbb a szüleivel együtt ellátogatott
Szlovákiába, ahol a hegyek között mi láttuk õket vendégül. A magyarországi
emberekkel csupa szép emlék köt össze, nem találkoztam azzal az
ellenségeskedéssel, amivel a mi „szlovák“ magyarjainknál bizony elég gyakran.
A mûvészek közül Márai
Sándort érzem közelinek. A ma élõk közül a tehetséges Marosz Diánát ismerem.
Ideköltözött Zsolnára, tökéletesen megtanult szlovákul, s férjével Jankóval,
akinek egy részrõl lengyel felmenõi vannak, a szlovák kultúra terjesztésén
fáradoznak. Megalapította és vezeti az Arcus nevû régizenei kórust és együttest,
amelyben elõdeink zenéjének szellemiségét idézik meg. Személyesen ismerem Bielik
Katarzynát is, aki lengyelként ment férjhez Szlovákiába, s a szlovákiai
kisebbségek közötti jó viszonyok alakításáért dolgozik. Mindezt a kultúra,
a gasztronómia, s az élet egyéb területeire koncentrálva.
A megbékélés mára az
egyetlen út lett, ha nem akarunk állandó feszültségben élni, egymást pusztítani.
Ukrajna és Oroszország példáján is látható, hogy hova fajulhatnak a dolgok két
egymáshoz közel álló szláv nép között. Ez akkor történik, ha képtelenek vagyunk
éles határvonalat húzni a múlt és a jelen között, valamint ha a világra a saját
kis portánk adta szûk keretbõl tekintünk, ahelyett hogy távlatokból, például egy
úrhajóról vagy legalább repülõrõl néznénk körül. Akkor ugyanis feléledne bennünk
az érzés, hogy az egész bolygó tulajdonképpen otthonunk, és testvérként látnánk
minden népet.
Hívõ emberként a valódi
élõ kereszténységet alapfeltételének tekintem az ellenségeskedésen való
túllépésnek és a nemzetek közötti elõítéletek leküzdésének. Senki sem hiheti,
hogy egyik nemzet felsõbbrendûbb a másiknál, hiszen nem ez volt a Teremtõ
szándéka. Az együttélés jó példái számomra az USA-ban és Svájcban találhatók
meg. Ezek érett demokráciák, ahol a többnyelvûség sem gátja a békés és örömteli
együttélésnek. Alapfeltétel viszont a történelem fájdalmas bûneinek kölcsönös
megbocsátása. Össznemzeti és egyéni szinten egyaránt. Erre ad példát számunkra
a magyar Surján László európai parlamenti képviselõként és a szlovák .Tyzden
címû hetilep fõszerkesztõje, Stefan Hríb. Frantisek Mikoskoval együtt adtak
példát arra, hogyan lehet a saját egón felülemelkedni, s közelíteni a másikhoz –
emberhez, régióhoz, országhoz egyaránt. A megbékélést elkerülhetetlen történelmi
követelménynek látom. Ehhez járulnak hozzá a lelki, kulturális élet, vagy épp az
utazások közepette létrejövõ kapcsolatok is.
¥ubo Bechný (1963)
fényképész, publicista. Ezt az írása a Békességes szó címû kötetben jelent meg.
Észak-Szlovákiában, Zsolnán él, ahol csak igen elvétve találkoznak magyarokkal.
Jórészt mesterségesen kialakított hamis kép él bennük a szlovákiai magyarokról.
A szokott vádakat a szerzõ nem hozza elõ, de megjegyzi, hogy a magyarországi
magyarokban nem érzi azt az elutasítást, mint a Szlovákiában élõkben. Nem csoda.
A felvidéki magyarság részesül nap mint nap hátrányos megkülönböztetésben,
kirekesztésben. Ha pedig kiderül, hogy valaki Zsolnáról jött, minden magyarnak
azonnal egy bizonyos Slota nevû ember jut eszébe. Nem csoda, hogy gyanakodva néz
a másikra. De lám, Zsolnán is van híve az igaz megbékélésnek. A megbékélés igaz
csak akkor lehet, ha szókimondó és õszinte. [S. L.]