"Az édesanyák attól a pillanattól, amikor áldott állapotba kerülnek, Isten kezébe helyezik sorsukat, életüket pedig átengedik a szolgálatnak, amit gyermekük világra hozása, felnevelése jelent. Asszonyi küldetésük legszebb, legszentebb része ez.
Dancs Rózsa könyvében ezt a természetes harmóniát mintha valami ördögi játék dúlta volna föl, mintha a pokol erõi telepedtek volna a Kárpátok lábaihoz, hogy onnan zúdítsanak rá minden átkot a családokra: éhezést, hideget, sötétséget és feneketlen megalázások sorát."
Dancs Rózsa:
Pokoljárás – Sorsok az egykori romániai abortusztörvény idején.
A könyvborítóra kattintva olvasható méretet kapunk
Az édesanyák attól a
pillanattól, amikor áldott állapotba kerülnek, Isten kezébe helyezik sorsukat,
életüket pedig átengedik a szolgálatnak, amit gyermekük világra hozása,
felnevelése jelent. Asszonyi küldetésük legszebb, legszentebb része ez.
Dancs Rózsa
könyvében ezt a természetes harmóniát mintha valami ördögi játék dúlta volna
föl, mintha a pokol erõi telepedtek volna a Kárpátok lábaihoz, hogy onnan
zúdítsanak rá minden átkot a családokra: éhezést, hideget, sötétséget és
feneketlen megalázások sorát. Ez a felfoghatatlan, ördögi játék szedte
áldozatait több évtizeden keresztül – a magzati állapotból a meglett, már-már az
öregkor határán lévõ asszonyokig. Lelkek holokausztja volt ez, a meg nem
született babák és sok-sok világra jött gyermek pusztító tábora – a pokol, amit
úgy hívtak: kommunizmus.
Ez a munka egy
asszony, egy anya saját gyermekeiért vívott megrázó küzdelmén túl a
figyelmeztetés könyve: nemcsak az abortuszkérdésre hívja fel a figyelmet,
nemcsak a törvényhozókat inti nagy-nagy körültekintésre, hanem elsõsorban és
mindenekfölött a hazugságokra hívja fel a figyelmet, amelyek ha
keresztényéletünket befonják, nem jobbul meg a világ soha!
Szarka Lisa
Kanadai
szemmel
Nehéz szívvel csukom be
Dancs Rózsa könyvét, miután az utolsó lapokhoz érek. Életének egy fejezetét
ismertem meg benne, azt az idõszakot, amikor hihetetlen viszontagságokat élt át
mint leány, anya, feleség és tanár a Ceausescu-vezette Romániában. Kínos
feladatra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy újból átéli hátborzongató
emlékeit azért, hogy dokumentálja annak a diktatórikus rendszernek az
embertelenségét. Bár iszonyatos lehetett ismételten végigjárni azokat a
stációkat, amelyek végül mégis az anyaság boldogságához vezették, fontosnak
tartotta megosztani velünk nemcsak személyes történetét, hanem sok más asszony
és gyermek tragikus vergõdését is a túlélésre - emléket állítva ezzel azoknak a
szerencsétleneknek is, akik áldozatai lettek egy brutális rezsimnek. Egy
rendszernek, amely azért tudott „virágozni”, mert voltak személyek, akik mások
szenvedései iránti közömbösséggel kiszolgálták. Egy rendszer, amely tönkrezúzta
polgárai életét mind gazdagságilag-fizikailag, mind erkölcsileg. Amelynek
alapját a félelem és a bizalmatlanság képezte, amely beszõtte még a
legmeghittebb viszonyokat, a házastársi kapcsolatokat is. Az eredmény? Számtalan
elhagyott árva gyermek, az elhanyagoltan, szeretet hiányában, éhezve-megfagyva
elpusztult csecsemõk hatalmas tömege. Nem akartuk elhinni, hogy ez létezett
valóság volt, amikor a kiszivárogtatott hírek a nyugati világot elõször
ismertették Románia borzasztó helyzetérõl!
Ha belegondolok,
megdöbbentõnek találom, hogy a Rózsa könyvében feltárt események, akárcsak a
média híradásaiból megismert történetek, a hetvenes, nyolcvanas években
zajlódtak, amikor én mint Kanadában született és nevelkedett fiatal diák sokszor
utaztam Magyarországra, ahol nem érzékeltük, hogy a határ másik oldalán milyen
szörnyûségeket éltek át magyar testvéreink. Mindig hálás voltam szülõhazámnak,
Kanadának, hogy a szabadságomat soha nem korlátozta, hogy legfontosabbnak
állampolgárai jogainak a tiszteletben tartását tartotta és tartja. Kanadában
született magyar férjemmel együtt két gyermeket vállaltunk, akiket annyi
szeretettel és figyelemmel nevelünk, amennyire szükségük van ahhoz, hogy kilépve
az életbe, sikeres és felelõs felnõtt emberekként megállják a helyüket. Magyar
gyökereink megbízható talajt jelentenek számunkra, emberségünk,
identitástudatunk forrását biztosítják, mert tudjuk, hogy bár sokszor nehéz
feladat kanadaiakként igazi magyaroknak maradnunk, csak így érdemes élnünk. Mert
mindig akadnak emberek, akik a szeretet fényét sugározzák még a legsötétebb
mélységekben is, akár a könyvben megismert dr. Pachota Gyula, aki lelkességével,
szeretetével és kiváló orvosi tudásával segített nemcsak Rózsán, hanem minden
betegén, aki hozzá fordult tanácsért, gyógyításért.
Az utóbbi években sok
személyes kapcsolatom alakult ki kanadai erdélyiekkel, akik szintén Ceausescu
Romániájának megpróbáltatásai elõl menekültek el. Az õ történeteik, akárcsak a
Rózsáé, segít bennünket jobban megérteni, hogy miért is hagyták olyan sokan el
otthonaikat, azt a gyönyörû tájat és annak népi kultúráját, amelyet második
Svájcként emleget a világ. Márai versében olvassuk – mi, „akik örökségbe kaptuk”
- a kérdést: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?...” Úgy, mint az 1956-os forradalom
menekülõ népe, amikor negyven ezren érkeztek Kanadába. Mint annak a nemzedéknek
a gyermekei, jól ismerjük, milyen személyes drámák vezették ide szüleinket. A
Szabadságért!
Rózsát Isten
megsegítette saját és gyermekei lelkéért vívott harcában, megáldotta, egy szép
élethez segítette hozzá Kanadában, ahol felnevelhette a fiát és a leányát. A
másik Istentõl kapott ajándék Rózsa írói tehetsége, amit itt, ezeken a lapokon
is tapasztalhatunk. Tárgyilagosan, érzelgõsség nélkül sikerült elmondania saját
és sok más asszony, leány és gyermek áldozatos történetét. Ezeket – szüleink,
nagyszüleink sorscsapásaival együtt - nem lehet, nem szabad elfelejtenünk,
hiszen ezek saját nemzetünk történelmének mérföldkövei. Mert csak múltunk
ismeretében tud tovább virulni kultúránk a csillagösvényen!