A szlovák politika magyarellenessége két pilléren nyugszik. Az egyik szerint õk ezer éves magyar elnyomás áldozatai, a másik a területi revíziótól való félelem.
Szlovák politika a XXI. században
A
szlovák politika magyarellenessége két pilléren nyugszik. Az egyik szerint õk
ezer éves magyar elnyomás áldozatai, a másik a területi revíziótól való félelem.
Déry Zoltán „A XX. század rögös útjain” címmel közre adta önélet- és korrajzát.
A könyv hosszabb ismertetést érdemel, amelyre a hivatalos bemutató után vissza
is kell térni. Most csak a kötet függelékében lévõ önálló írással foglalkozom:
Szlovák politika a XXI. században. A leírtakat mindenkinek ismernie kellene.
A
szerzõ szerint a szlovák elit bebetonozott magyarellenessége két pilléren
nyugszik. Az egyik az a rögeszme, hogy a szlovák etnikum a Magyar Királyságban
ezer éven át elnyomatásban élt, s most kölcsön kenyér visszajár alapon eljött a
bosszú ideje. A másik pillér az attól való beteges félelem, hogy a magyarok
legalább a dél-szlovákiai magyar lakta területek visszacsatolására törnek.
Magam is úgy gondolom, hogy ezt a két pillért fel kellene számolni ahhoz, hogy
ne üres szóvirágok legyenek a magyar-szlovák megbékélésrõl idõrõl idõre elhangzó
kijelentések.
1.
Ami a szlovák félelmeket illeti, nem kétséges, hogy egy-egy futball mérkõzésen a
felhevült drukkerek alátámasztják ezeket, és az internetrõl is letölthetõk
hasonló tartalmak. Ráadásul ott van 1938 emléke: Magyarország az elsõ adandó
alkalommal visszaszerezte, a magyar lakta területek zömét. Déry Zoltán rámutat:
a világ azóta nagyot változott. Nem a felvidéki magyarság létszámának
csökkenése, hanem a határokról alkotott fogalom megváltozása teszi lehetetlenné
sõt értelmetlenné a revizionista politikát. A magyarok többsége nem
határmódosításban, hanem a gondolkodásmód megváltoztatásában érdekelt. Azt
reméli, hogy a békeszerzõdésekben és az egyetemes emberi jogokat garantáló
szerzõdésekben foglaltak nem maradnak üres szavak, hanem biztosítják az
embereknek azt a természetes jogát, hogy szülõföldjükön megkülönböztetés nélkül,
szabadon élhessenek saját önazonosságuk, identitásuk szerint.
2.
Az ezer éves magyar elnyomásról szólva, a szerzõnek igaza van, hogy ez az
állítás nagyon mélyen benne van a mai szlovák gondolkodásban. Errõl szólnak az
iskolai tankönyvek is, annak ellenére, hogy mértékadó szlovák történészek
szerint ez felfogás tarthatatlan. Déry Zoltán az ezer éves elnyomás vádat azzal
cáfolja, hogy szlovák nemzettudat nincs ezer éves, nem létezõ nemzetet pedig nem
lehetett elnyomni. Ez az egyetlen pont, amellyel nem értek egyet vele. Mert az
igaz, hogy a szlovák nemzettudat kialakulása újkori jelenség, de a fokozatosan
szlovákká váló emberek õsei is itt éltek velünk a magyar király alattvalóiként.
Ugyanazt a királyt ismerték uruknak, mint a magyarok, s ekként azonos jogokkal
rendelkeztek. A szlovák jobbágy pont annyira volt jogtalan, mint a magyar, csak
a mai szlovák történelemszemlélet szerint magyar jobbágy nem is létezett. A
szlovák nemes is azonos helyzetû volt a társadalomban, mint aki magyarul imádta
Istenét. Ez az egyenjogúság, egyenrangúság érvényesült Daniel Rapant szerint még
az 1848-as áprilisi törvényekben is. Ha az ezer éves elnyomás vádjával
foglalkozunk, nem az a kérdés, hogy mikortól nevezhetjük a Magyar Királyság
északi peremén élõ embereket szlováknak, s meddig tartjuk õket szlávnak, hanem
az, hogy Szent István országában nagyon sokáig ismeretlen volt a modern világ
két átka, a kollektív bûnösség és az anyanyelv szerinti diszkrimináció.
3.
Végül még egy fontos gondolat. Déry a szlovák elit magyarellenességérõl beszél.
Emeljük ki az elit szót. A szlovák értelmiségben egyre több olyan ember van, aki
inkább a magyarokkal való összefogásban látja a szlovákok Európai Unión belüli
érdekérvényesítésének lehetõségét. A közemberek, egyszerû polgárok, egy
településen élõk között sincs állandó és kibékíthetetlen gyûlölködés. Valóban a
politikai elit a szembenállás forrása. Lehet bízni abban, hogy elõbb-utóbb
Szlovákia is megérkezik a XXI. század gondolatvilágába és, ahogy Déry Zoltán
fogalmaz, magáévá teszi az együtt élni akaró népek békés, egymást kiegészítõ,
szimbiózis jellegû életformáját. Igen ebben lehet bizakodni, de talán ennél
többet is kell tenni: megkeresni a jó szándékú embereket és tegyen bármit a
politikai elit, építeni kell az összetartozás lerombolt hídjait a két nemzet
között. Ez a célja, ennek útját-módját keresi a Charta XXI. megbékélési és
együttmûködési mozgalom.
Surján László