Esterházy Lujza cikkeinek, előadásainak gyűjteményes kiadása igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy tisztán láthassunk a szlovák-magyar kapcsolatok terén. Egy kötet megjelenése persze csak olvasói szűk körében képes hatni, márpedig a közgondolkodás átalakítására van szükség.
Surján László
"ahol halottasak az esték"
Esterházy Lujza cikkeinek,
előadásainak gyűjteményes kiadása igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy
tisztán láthassunk a szlovák-magyar kapcsolatok terén. Egy kötet megjelenése
persze csak olvasói szűk körében képes hatni, márpedig a közgondolkodás
átalakítására van szükség.
Az internet adta
lehetőségeket ki kell használni, hogy legalább egy kis mértékben tágítsuk a
kört.
"A szlovákok a lelkük mélyén
mindig csak az ezeréves elnyomót látják a magyarban – a magyarok viszont a
szlovákban az elpártolt testvért, aki a Szent István-i birodalomtól való
elszakadással viszonozta a jótéteményeket, amelyekben egy évezreden át
Magyarországon részesedett."
"Amíg ennyire eltérő a két
nemzet történelemszemlélete, amíg ennyire eltérően értékelik közös múltjukat –
addig felfogásom szerint tejesen lehetetlen a két nemzet valódi lelki összehangoltsága
s barátsága."
Esterházy Lujza szavai ezek.
Mivel sajnos nyilvánvaló, hogy a két történelemszemlélet ma sincs közelebb
egymáshoz, mint 1939-ben, itt az ideje, hogy ezekről a kérdésekről párbeszédet
folytassunk. Folytassunk, mondom többesszám első személyben, azaz nemcsak a
történészek szűk szakmai körében, bár ez is fontos, hanem a minél szélesebb
nyilvánosság előtt. S tenni kell ezt a határ mindkét oldalán.
Persze felkészülés nélkül
nem lehet ilyesmibe belevágni. A munka dandárját a szakmának, azaz a
történészeknek kell elvégezniük, s az újságíróknak, hogy a történészek kutatásai
az úgynevezett nagyközönséghez is eljussanak. Nekünk pedig, a „nagyközönségnek”
olvasnunk kell az ismertetéseket, tanulmányokat és meg kell azokat fontolnunk,
engednünk kell, hogy hassanak ránk.
A továbbiakban Esterházy
Lujzánál maradok. Ő ugyanis nem elégedett meg a szembeállás felismerésével,
hanem alaposan megvizsgálta a fenti tételeket. A szlovák-magyar jó viszony
lélektani akadályai és azok elhárítása című írását 1939. januárjában
fogalmazta és még abban az évben több helyen is megjelentette. Helyet kapott,
szerencsére, a Sorskérdések margójára című most megjelent kötetben is. A
továbbiakban e tanulmány (amit feltehetőleg több helyen felolvasva is
terjesztett,) ismertetésével segítem a magam és mások oly igen szükséges
tudatformálását.
Az ezeréves elnyomás
Pillanatnyilag olyan széles
körben elterjedt vélekedésről és tudtommal iskolában is tanított, tényként
kezelt megállapításról van szó, hogy szélmalomharcnak tűnik szembeszállni vele.
Esterházy azonban mégis talál fogódzót. Azt a bizonyos ezer évet két részre
osztja a felvilágosodás során megindult nemzeti ébredés. Az ezt megelőző
időszakban értelmetlen nemzeti elnyomásról beszélni, mert ez a fogalom akkor nem
vagy nem így létezett. Azt persze értelmetlen volna állítani, hogy egészen a XIX
századik tejjel-mézzel folyó Kánaánban élt volna a szlovákság. De nem élt valami
jól a magyarság sem. A sanyarúság nem az egyik vagy másik nemzethez tartozás,
hanem a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely okozta. Engem meglepett, hogy egy
grófkisasszony Ady Endrét idézi. Pár évvel tanulmánya megfogalmazása előtt még
sok középiskolai tanár nem volt hajlandó kiejteni a költő nevét sem, Esterházy
mégis ismeri és idézi őt. Ady „a Duna vallomása című versében döbbenetes
sötétlátással sír fel a dunai népek közös, évszázados vergődése” írja. Ide
idézem a vers erről szóló részletét:
»Mindig ilyen bal volt itt a
világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny,
aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?«
S halk mormolással kezdte a
mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh,
mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse
látott.
A Duna-táj bús villámháritó.
Fél-emberek,
fél-nemzetecskék
Számára készült
szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.
»Sohse lesz másként, így
rendeltetett«,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok
között
Kinyújtózott a vén mihaszna
És elrohant tőlem kacagva.
A szlovák történészektől
tehát annak a bizonyítását kell kérnünk, hogy bármikor, bárki a XIX század előtt
azért került bajba, mert történetesen szlováknak született. Készen kell állnunk
ugyanakkor arra, hogy ha a tények alátámasztanak egy-egy ilyen történést, akkor
azt nekünk is el kell ismernünk és miattuk bocsánatot kell kérnünk. Egyebekben
ismét Adyval tarthatunk és a nehéz sorsunk közös viselésével kapcsolatban
vallhatjuk, hogy magyar, oláh, szláv bánat mindegyre egy bánat marad.
Van még egy kiegészítő érv:
ha a szlovákok nem a Magyar Koronához tartoznak, sorsuk akkor sem lett volna
boldogabb, hiszen a korabeli jobbágyság sorsa Európa nyugati felén sem volt
jobb, mint mifelénk.
Ezeréves testvéri
együttélés
Ez Esterházy Lujza szerint
épp annyira téves, mint a szlovákok vélekedése az ezeréves elnyomásról. Pedig a
magyar közvélemény Trianon után, de a mai napig is vallja, hogy a Szent Korona
alattvalójának lenni különös jótétemény volt a szlovákok számára is. A magyar
közgondolkodást nem húz cezúrát a francia forradalom előtti és utáni időkre és a
„testvéri” együttélés csodálatosságát egészen Trianonig kiterjeszti. Ez pedig
azt jelenti, hogy nem ismerjük a XIX század történetét. Iskoláinkban a Habsburg
iga alóli felszabadulás, a dicsőséges 1848, majd a gazdasági fellendülést hozó,
a Deáki bölcsességre alapuló kiegyezés mellett már nem jut sem idő, sem figyelem
a nemzetiségi kérdésre.
Ezen a ponton most álljunk
meg. Hogy miként viszonyult a XIX. századi magyar politika ahhoz, hogy hazánk
mai szóval multikulturális ország volt, népek közös hazája, arról egy külön
írásban érdemes foglalkozni. Most zárjuk el gondolatmenetünket azzal, hogy a
szlovák-magyar együttélésnek első, a honfoglalástól a felvilágosodásig terjedő
szakaszában nemzetiségi elnyomásról nem lehet beszélni, de a szlovák népesség
zömét alkotó parasztság (jobbágyság) életét és szenvedéseit valamiféle magyar
jótéteményként feltüntetni szintén megalapozatlan.