"Csodának voltunk tanúi, akik a Duna Palotában nemrég egy rendhagyó színházi előadáson lehettünk. Azt az embert ünnepelhettük, aki háromféle szerepkörben is kiérdemelte az ünnepelést. Egyrészt példázatos életével. " - Dobos Marianne írása
Dobos Marianne
Az
akkor nem létezett „nemzeti színház” megálmodója
(Az
Evangéliumi Színház 20 éve a Duna Palotában)
A 90
éves Udvaros Béla ünneplése
Csodának voltunk tanúi,
akik a Duna Palotában nemrég egy rendhagyó színházi előadáson lehettünk. Azt az
embert ünnepelhettük, aki háromféle szerepkörben is kiérdemelte az ünnepelést.
Egyrészt példázatos életével. A nagy színésznő, Dévay Kamilla melletti
kitartásával, és hogy miatta mindenfajta, politikai okokból bekövetkező
mellőzést felvállalt. Hosszú ideig a Kecskeméti Katona József Színházban váltak
a magyar színjátszás kiemelkedő szereplőivé. Gyermekük, Udvaros Dorottya
szerintem az utóbbi évtizedek legjelentősebb magyar színésznője. És hát ő maga,
Udvaros Béla a magyar drámai alakítás kiemelkedően híres rendezője és elméleti
írója. Mindez bőven rászolgált volna a háromszoros ünneplésre.
A könyv borítóira kattintva
olvasható méretet kapunk
Most mégsem ezért ünnepeltük.
Hanem azért, mert a Nap Kiadó gondozásában megjelent az a dokumentumkötet, amely
Udvaros Béla hiányt pótló szerepét mutatja be. Amikor már nem volt a nemzetnek
színháza, mert először felrobbantották magát a legendás színházi épületet is,
majd egy kisebb épületbe száműzve állandó villongások színterévé lett, és így
gyakorlatilag megszűnt önálló élete is. Ekkor, a rendszerváltás lehetőségeit
felhasználva, protestáns egyházi keretek között, valójában a nemzet színházát
támasztotta fel, éltette: változatos, „nemzeti színházi” programmal az újra
tájékozódó magyar közönség számára. Csendben, „kis” méretekben, mégis szó
szerint csodálatos látókörrel vonzva, divatok feletti érdeklődésűre formálva az
úgynevezett Evangéliumi Színházat.
Míg az országos választékban a
színtársulatok között témáikkal és szerepfelfogásaikkal egyre mélyítették a
társulatok a lövészárkokat, addig Udvaros Béla az egymással is vitatkozó
színdarabok egymás mellé rendezésével tanította meg színházban gondolkozni, és a
színpad segítségével egyáltalán gondolkozni közönségét. A világirodalom
legdivatosabb darabjai mellé odavonta a magyar drámairodalom legismertebb
műveit, de nagy íróink kevéssé ismert és sokszor vitatott színműveinek is
otthont biztosított.
Merte újra elővenni és újra
mérlegre tenni a korábbi évtizedek magyar drámáit. Mi láttuk a hatvanas években
Lendvai Ferenc rendezésével a Nagy családot, a valahai „veszprémi
csodát”. Most Udvaros Béla vette elő, és vizsgálta meg jó színészekkel együtt,
hogy valóban alkalmas-e a darab a modern családmodell végig gondolására.
Hasonlóképp Illyés hősi és politikai modelljének meggondolására elővette A
különcöt, a Telekiről szóló tragédiát. Sőt műsorra tűzte az egyik legnagyobb
magyar drámai zseni, Hubay Miklós társaságban nekünk is sokszor elbeszélt
élményét, a Budán évtizedekig szenvedő balettáncos, Nizsinszkij tragédiáját. De
sorolhatnánk újabb és újabb felfedezéseit. Például én Miskolcon láttam
vendégszereplésüket, a Nemzeti Színház valahai dramaturgjának, egy időben
színidirektorának, Kovách Aladárnak Téli zsoltár című darabját, Apáczai
példázatos életének felelevenítését. És sorolhatnánk: a huszadik század magyar
drámája kivirágzott ebben a „nemzeti” színházban.
A Nap Kiadó vállalása az ünneplés
megrendezésével és a könyv kiadásával egyben nagy tett is. Megőrzi az emlékezet
számára a „nemzeti színház” eszményét. Példaként felmutatja. És valahai nézőiben
felkelti a nosztalgiát a jól szervezett színház iránt. Miként most is: a régebbi
bemutatók szereplői elzarándokoltak az ünnepi hívásra, hogy egy-egy emlékezetes
pillanatra visszaemlékeztessék nézőiket.
