"Vannak a magyarságnak életellenes hibái, amelyek veszélybe, sőt pusztulásba dönthetik azt. Ezek közül csak kettőt említek: a hangos magyarkodást és a nemzethűség kisajátítását.” Esterházy Lujza hét évtizedes nemzet-kritikáját olvasva a legkevesebb, amit el kell ismernünk, hogy egy tapodtat sem léptünk előre. Hátra viszont sokat.
Surján László
Önvizsgálat Esterházy módra
„Vannak
a magyarságnak életellenes hibái, amelyek veszélybe, sőt pusztulásba dönthetik
azt. Ezek közül csak kettőt említek: a hangos magyarkodást és a nemzethűség
kisajátítását.” Esterházy Lujza
hét évtizedes nemzet-kritikáját olvasva a legkevesebb, amit el kell ismernünk,
hogy egy tapodtat sem léptünk előre. Hátra viszont sokat.
„Hangos
magyarkodás alatt a magatartást értem, amelynek jellegzetes összetevői egyrészt
a frázishazafiság, másrészt az idegen nemzetiségek lenézése. Ezzel a
magatartással rengeteg ellenséget sikerült szereznünk magunk számára az utolsó
nyolcvan év alatt. A körülöttünk élő népeknek megbántott önérzete az a tényező,
amely ma oly igen gyakran érezteti velünk azt, hogy nem felejtette el a
lebecsülő jelzőket, amelyekkel annak idején őket megsértették. Ma rendkívül
nehéz jóvátenni a régen elkövetett hibákat. Mégis, kisebbségünk békés fejlődése
érdekében meg kell kísérelnünk mindent, hogy a más nemzetiségű testvéreink
lelkében irántunk felgyülemlett keserűség minél előbb megszűnjön. Erre azonban
csak egy mód van: meghunyászkodás nélkül, de azért lépten-nyomon kimutatni azt,
hogy a mellettünk élő népeket őszintén becsüljük.
A magyarságnak másik életellenes hibája, a nemzethűség kisajátítása, amely a más
felfogású magyarok megbélyegzésében, lebecsülésében szokott megnyilvánulni.
Tragikusan szomorú jelenség minálunk, hogy azokat a nemzettestvéreinket, akik a
magyarság kérdéseiben tőlünk eltérő vagy velünk ellentétes véleményt vallanak,
egyszerűen nemzetellenesnek minősítjük.”
Ha
Esterházy Lujzának ezeket az 1936-ban elmondott szavait hét évtized távlatában
magunkra értelmezzük és önvizsgálatot tartunk, akkor mindkét hibát megtaláljuk.
Ma sem szánt meg sokakban a szomszéd nemzetek lenézése. Gondoljunk csak az
idősebb vagyok, mint Szlovákia feliratú trikókra. Esterházy Lujza korosztálya
még tudta, hogy azok a megaláztatások, amelyekben részesülünk, saját tetteink
következményei. A mi helyzetünk annyival rosszabb, hogy a magyarság által
elkövetett hibákat a jótékony feledés kimosta a köztudatból, a sérelmek viszont
most piszkálják fel a kedélyeket. Nehezebb tehát a feladat, de ugyanaz, mint
akkor: meghunyászkodás nélkül kimutatni, hogy a mellettünk élő népeket őszintén
becsüljük.
Persze csak akkor, ha igazán becsüljük őket. Ennek pedig egy titka van: ismerni
kell őket. Amikor ismeretről beszélek, egy olyan reális szemlélet kialakulását
sürgetem, amely a rosszat nemcsak a másikban, a jót nemcsak saját magunkban
mutatja meg, hanem mindkét irányban a valóságra támaszkodik.
Ami
pedig a nemzethűség kisajátításáról mondott Esterházy Lujza, az bizony ma is
jellemző mindannyiunkra. Az árkok közöttünk mélyebbek, mint valaha. Hogy a
közszereplők vitatkoznak, lelkük rajta. Bizonyos értelemben az a dolguk. Hogy
azonban a hétköznapokban is marjuk egymást, ráadásul nem egymás nézetei, hanem
személye fölött ítélkezve, az nem normális. Észhez kellene térni, s mindkét
oldalon van tennivaló. Jézus érvelt azzal, hogy minden önmagában meghasonlott
ország elpusztul. Próbáljunk egymásra találni emberként és normálisnak fogadni
el, hogy sok kérdésben más a véleményünk.
Utópia, mondod? Lehet. De Pesten az ilyen vert helyzetekre mondják, hogy innen
szép nyerni. Gyere, próbáljuk meg.