"...eszembe jutott a nehéz döntés ideje, amikor részese lehettem Szilárd Klára életének. A tét az volt, hogy visszatérjen-e szülőhazája földjére. A mostani kiállítás is azt igazolja: jól döntött. Töretlen alkotóerővel tud új és újabb témákkal közönsége elé állni." - Dobos Marianne írása
Dobos Marianne
Szilárd Klára legújabb képei
(Emlékfoszlányok egy kiállítás megnyitóján)
Kilencvennégy éves? A festők
hosszú életűek. Mert van témájuk – magyarázta nekem valaha életmentő műtétje
után, még a kórházban, 86 évesen a huszadik század világismertségű festőművésze.
Klára is kortalan, pontosabban
örök ifjú. Amióta ismerem, 1987-ben találkoztam vele először, ugyanolyan fiatal:
életerős és határozott. Úgy vezette, vezeti az életét, ahogyan az autóját is.
Nem kis élmény volt mellette ülni, mikor keresztül a Negev sivatagon, elvitt a
Holt tengerhez. Kezdetben féltem, mert közben gyönyörködött, és széles
gesztikulációkkal színezett magyarázataival gyönyörködtettet. Oldalról lestem a
tekintetét, hogy legalább néha az úton van-e? Szemében valóban megelevenedett a
tájból minden. Mutatta, mondta: Nézd, nézd, nézd! Látod, azt ott! Számára életre
keltek a sziklák, embereket látott beléjük, akik ettől megmozdultak, éltek.
Megtapasztaltam mennyire igaz, ami egyik párizsi kiáltása katalógusában
megfogalmazásra kerül: „Szilárd Klárának, mint a hajdani prófétáknak, sikerült
menedéket találnia a sivatagban, s ott véghezvinni a valóság metamorfózisát.
Valóban csupán ennek a sivár vagy vad univerzum fenséges magányában lehetséges
titkos és isteni gondolatnak a revelációja. Ezek a revelációk elbűvölnek,
megragadnak.” Sivatagi festmény-ciklusa ma is itt fogadja lakásunkban
látogatóinkat.
Az első közlés itthon az a nagy
portré a világszerte ismert festőművészről, amely A szívek kötelessége
megmarad című izraeli interjú kötetemben jelent meg. A könyv borítóján a
Klára által készített üvegablakok egyikének képe látható, amely a Sivat Cion
zsinagógát díszíti. Izraelszerte utazva gyakran találkozhatunk zsinagógák,
középületek, múzeumok olyan ablakaival, melyek mind az ő művészetének remekei.
Ahogy első találkozásunk
alkalmával elmesélte nekem életét, nyomatékkal tért ki arra, hogy tizenhat
évesen kapta el – amint nevezte – a ’festési láz’. Nagy családi felháborodást
váltott ki ezzel, hiszen ügyvéd édesapja irodája örökösét szerette volna benne
látni, vagy egy női bírót, akik akkor Magyarországon, még fehér holló számban
voltak csak jelen. Kompromisszumként, az édesapa is áldását adta valami
praktikusra, és így az érettségiig Jaschik Álmosnál tanult alkalmazott grafikát,
majd Káldy Tibor festőiskolájában három évet, ezután következett Örkényi
Strasser iskolája, ahol Bernáth Aurél volt tanára, de tanult még Koffán
Károlynál, és Istókovits Kálmánnál is.
Azután csak vagy két nap két
éjjel elmondható kalandregénybe illően sikerült elmenekülnie az országból 1944
decemberében. Csodával határos módon érkezett meg Svájcba április 21-én, de
mivel a kauciót nem tudta letenni, október ötödikéig lágerben volt. Megrázó,
ahogyan beszámol arról, hogyan bántak ott a menekültekkel. Élete további
csodája, hogy mert, szemben a lágerparancsnok minden gonoszságával, levelet írni
a képzőművészeti főiskola dékánjának melyben felvételét kérte. S mert minden
gonoszságon előbb vagy utóbb győz az emberi jóság: a dékán úr válaszolt, pénzt
küldött az utazásra, házában látta vendégül, míg sikeresen letett vizsgák után
felvették a IV. évfolyamra, s hogy legyen miből a tanulmányokat folytatni,
ösztöndíjat is szerzett. Genf után Zürichben élt, már akkor Baum Imre
feleségeként, akit Ernest Ansermet hozatott ki Svájcba, Majd következett Izrael,
mert a kiváló kürtös és zeneszerző férj elfogadta az Izraeli Filharmónikusok
állás ajánlatát. Hamarosan következett az újabb tragédia: társa hirtelen
szívhalála. Azután ismét remek társra talált Rózsa Péter festő, keramikus,
sokarcú képzőművész személyében.
Szilárd Klára első hazai
kiállítása a Vigadó Galériában volt 1990-ben.
Abban, hogy a rendszerváltozás
után hazatelepült, nagy szerep jutott Füsti Pálnak, Klára első férjének. A
háború alatt kötöttek házasságot, de a vihar úgy sodorta el őket egymástól, hogy
mindketten halottnak hitték a másikat. Megözvegyülten találtak egymásra, akik a
jog szerint soha el nem váltak, és elkezdődött a közös élet a régi szerelemmel.
Ketten együtt osztották meg az éveket Budapest, Párizs, Old Jaffa valamint
Szentendre között. Mára az egyedül maradt Klára ősztől tavaszig Budapesten, és
tavasztól őszig Szentendrén él. Most is eljött a kiállítása megnyitójára
Szentendre város új polgármestere, a város üdvözletét nyilvánosan is
tolmácsolva. Mindezekről Dr Feledy Balázs is beszélt személyes hangú, a képekről
pedig értő magyarázattal szolgáló bevezetőjében.
A képekre kattintva olvasható méretet kapunk
Amíg a megnyitó előadásai,
zeneszámai, üdvözlései hangzottak, előttem ismét leperegtek múltbeli
élményeimből kedves részletek.
Emlékeztem 1989 húsvétjára, a
második Izraelben tett látogatásomra. Egybeesett ez a magyar írók egy
küldöttségének izraeli látogatásával. Vas István, Szántó Piroska, Somlyó György
valamint férjem vettek részt ezen az úton. A Tel-Avivbeli Művészetek Házában
rendezett nagy teltházas műsort bensőséges baráti fogadás, a személyes
szerepléseinket követő találkozás Klára Old Jaffabeli alkotóműhelyében
folytatódott. A keresztény hitét ifjúságától meggyőződéssel vállaló Vas István
akkor érkezett vissza kalandos kirándulásáról. Ily átszellemültnek sokszori
találkozásaink során soha sem láttam. Csónakáztam a Genezáreti tavon –
emlegette. Itt Jaffában pedig egyik oldalon a tengerpartra nyílt a kilátás, a
közeli dombon pedig ott áll a templom, amely jelöli az Apostolok
Cselekedetei-beli otthonát Péter apostolnak. Arab nyelvű szentmisét
hallgathattunk ott másnap.
Azután eszembe jutott a nehéz
döntés ideje, amikor részese lehettem Szilárd Klára életének. A tét az volt,
hogy visszatérjen-e szülőhazája földjére. A mostani kiállítás is azt igazolja:
jól döntött. Töretlen alkotóerővel tud új és újabb témákkal közönsége elé állni.
Sokan és sokszor ünnepelik.
Most éppen Szentendre-élményét
mutatta be. Azt a metafizikai teret, ami a művész-városként ismert település
művészeit áthatotta, most Szilárd Klára festményeinek szemlélése során
csodálhatjuk meg. A kis zsúfolt házak, a dűlöngélő kapuk, a dombos vidék
együttese határozza meg azt a teret, amelyben Szilárd Klára átéli hazai földön
is azt a szellemiséget, amely a létezés csodáját egyszerre érzékeli annak
tárgyias valóságában és ezoterikus szellemiségében.
A világ kalandjait átélő huszadik
századi valahai menekült mindenütt diadalmas otthonra találóként tudott olyan
festői nyelvet megfogalmazni, amely érvényessé teszi művészetét a világ
bármelyik pontján.
Most éppen a Mazart Galériában,
az Elnök utcában, Budapesten – Szentendre tájképét jelképesen idevonzva. Klára
otthon van a nagyvilágban, a szellem világában, és így – a művészet
maradandóságában.
{zoomcat catid=601}