"...az emberek és a bárányok igen hasonlatosak, mivel mindkettőjüknek alapvető szüksége van a jó pásztorra. Mély megfontolásra és gondos mérlegelésre van (volna) szükségünk akkor, amikor arról döntünk, hogy kiket követünk. "
Pálmai Tamás
Ha
vezetsz, ha követsz
A
KEVE körlevelében olvastam minap azt a gondolatébresztő írást, melyből többször
idézek, melyet parafrazálok most. Érdekes, ha valami régóta motoszkál az ember
fejében, akkor előbb-utóbb találkozik vele valahol, és rácsodálkozik, hogy más
is hasonlóan, vagy ugyanúgy látja a dolgokat, mint önmaga.
Lássuk a történetet: Egy reggel a gazda kiengedte a birkákat a pajtából. Ahogy
az első birka a kapuhoz közeledett, egy kapanyelet tartott keresztbe és azt
várta, hogyan reagál az állat. A birka könnyedén átugrotta és elindult a legelő
felé. Ezután elvette az útból a kapanyelet, de ahogy a birkák jöttek kifelé a
pajtából, mindegyik megtorpant előtte, és nagyot ugrott ugyanúgy, ahogy az első
birka tette. Nyilvánvaló, hogy a birkák követik vezetőik példáját attól
függetlenül, hogy van-e értelme vagy nincs. Mi köze ennek a „modern”
világunkhoz? Hihetetlenül sok. Hiszen jól bevett szokás a vezető vak követése,
attól függetlenül, hogy értelmesnek tűnik-e vagy sem az, amit ő tesz. Vagy
elkezdjük használni a legfrissebb technológiai kütyüket is csupán azért, mert
másnak is van. Sőt, egy üzletben szinte automatikusan, gondolkodás nélkül
vásároljuk meg azt, ami után mások is kapkodnak. Hát nem vagyunk eme
viselkedésünkkel nagyon is hasonlatosak gyapjas barátainkhoz? A Biblia ki is
mondja: „mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok”.
De
azt is írja, hogy az emberek és a bárányok igen hasonlatosak, mivel mindkettőjüknek
alapvető szüksége van a jó pásztorra. Mély megfontolásra és gondos mérlegelésre
van (volna) szükségünk akkor, amikor arról döntünk, hogy kiket követünk. Mert
tévútra is vezethetnek, vagy vesztünkbe is rohanhatunk a botor, vak
követésükkel. Ugyanakkor fordítva is igaz a dolog. Ha mi vagyunk a vezetők,
akkor mérhetetlen józansággal kell mérlegelnünk és felelősen kell cselekednünk,
hisz csak így tudjuk a legjobban tenni azt, amire szegődtünk, vagy amire
választottak: hogy megfelelően, és a jó, a helyes irányba vezethessük a ránk
bízott embereket.
Borzasztó nagy „szabadságunkban” - talán a szabadosság szó jobban illene ide -
szeretjük azt hinni, hogy ebben a rettentő függetlenségünkben mások segítsége
vagy iránymutatása nélkül is jól működünk a mindennapokban. De a birkákhoz
hasonlóan mindenki félrevezethető helytelen eszmékkel, késztetéssel vagy
célokkal. Sokszor egy rossz jelszó is elég. Vigyázzunk tehát, hogy mikor, melyik
pásztort követjük. Bizonyos emberek, ha felmásznak az uborkafára - értsd:
vezetői pozícióba jutnak - nagyon meggyőzőek tudnak lenni, amikor arról
biztosítanak, hogy ők azok a legjobbak, akik a mi érdekeinket a legjobban
képviselik. Nézzünk utána igen gondosan tehát, hogy valóban arra kell-e mennünk,
amerre ők vezetnek. „Pusztuló nyáj volt népem: pásztorai félrevezették, a
hegyeken tévútra terelték, elfeledték legelőjüket.”
A jó
pásztor az tehát, akiben bármikor megbízhatunk. Aki kiáll embereiért, közösséget
vállal velük és vezet a legnehezebb, a legfenyegetőbb időkben is. Aki nem hagyja
el népét akkor sem, amikor kemény idők járnak. Akinek van véleménye, aki ki is
meri ezt mondani, és a sommás gondolat nem változik a politika, az önös érdek
széljárása szerint. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a
juhokért. Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” Igen, ez lehet a
jó vezető választásának az alapja.
Olvasom egyik, az erdélyi magyarság kisebbségi léte vezetőjének számító vezír
„véleményét” a márciusi marosvásárhelyi felvonulás betiltásáról. Belegondolok a
helyi politikai életünk vezérszónokai hangadónak szánt szavaiba… Hát mit
mondjak. Beszéljenek. De kolomp nem kéne tán a nyakukba. Vagy legalább a nyelvet
akasszuk ki belőle, míg nem késő.