Mit tenne Jézus a koronavírus járványban?

Roland C Warren ezzel a címmel adta közre az egyik blogbejegyzését. A cím sokaknak ismerős lehet. A kilencvenes évek elejének nagy amerikai divatja volt a kérdés: What would Jesus do? Mit tenne Jézus? Warren most felelevenítette, és három pontban meg is felelte a kérdést.

Mit tenne Jézus a koronavírus járványban?

Roland C Warren
ezzel a címmel adta közre az egyik
blogbejegyzését. A cím sokaknak ismerős lehet. A kilencvenes évek elejének nagy
amerikai divatja volt a kérdés: What would Jesus do? Mit tenne Jézus? Warren
most felelevenítette, és három pontban meg is felelte a kérdést.

Félelem helyett hit

Napjainkban nem kell messze menni rossz
hírért. Ha nincs, a sajtó munkások akkor is elővarázsolnak párat, de most nincs
erre szükségük. Naponta kapjuk az információt a halottakról, a
megbetegedettekről. A baj olykor a környezetünkben jelentkezik, akkor még
mélyebben érint meg. Visszásnak találtam például, hogy a járvány elején folyton
azt hallottam: idős beteg volt. Hetvenkilencedik évemben nem tűnik vígasztalónak,
ha olyan felhangjai vannak egy közlemények, hogy nyugalom, csak egy öreg halt
meg. Jézus nem így oldaná a társadalomnak a járványtól való félelmét. Warren
emlékeztet, hogy Jézus sokszor óvott a félelemtől. A félelem bénít, meggyöngít.
Ha félünk, nem tudunk segíteni a rászorulóknak. Félés helyett bízzunk Benne.
Ahogy Szent Péter tanít (I Pt 5 7-10): „Minden gondotokkal forduljatok hozzá,
mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a
sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.
Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek
a szenvedések érik a világban. Minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban
örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd
titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra
helyezni.”

Jézus nemcsak tanított, hanem példát is
mutatott. Félelem (de nem szenvedés) nélkül ment a keresztre, az Atyában való
hit volt a támasza. Lehet, hogy nekünk is át kell mennünk a halál völgyén, de
biztosak lehetünk: Jézus fogja a kezünk.

Távolságtartás
helyett elköteleződés

Évezredek óta a járvány elől mindig elzárkózik
az ember. Mára megismertük a járványok természetét, terjedési módját, a
legtöbbjükkel szemben megszereztük a védettséget, azt hihettük, hogy a
betegségeknek ez a fejezete lezárult. Ez a vírus túljárt az eszünkön. Nem is
volt ellene más védelmünk, mint a távolságtartás és a kézmosás. Ezeket
nyilvánvalóan meg kell tartanunk, s ebben a tekintetben mi magyarok sok más
népnél jobban vizsgáztunk. De a távolságtartás maga is lehet fertőző: nem
orvosi, hanem lelki értelemben. A fizikai távolságot tartva lélekben is
eltávolodhatunk egymástól és akár Istentől is. Ez pedig csak belőlünk fakadhat,
mert ahogy Warren Szent Pált idézi (Rom 8 38-39), az apostol arra tanít, hogy
semmi külső erő nem szakíthat el bennünket Istentől: „Biztos vagyok ugyanis
benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem
jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem
egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus
Jézusban, a mi Urunkban van.” Jézus tehát a járvány alatt is megtalálná a
módját, hogy tartsa a kapcsolatot, ahogy sokaknak a virtuális világot sikerült
valóságos kapcsolattá formálni.

Felhalmozás helyett megosztás

M ég
meg sem kezdődött a járvány, már is kiürültek a boltok. Hihetetlen mennyiségben
fogyott minden. Nekem a Rákosi korszak egyik ügyesen megrendezett propaganda
filmje jutott eszembe, az Állami Áruház, amelyben a „reakció” mesterséges
felvásárlási lázat gerjeszt, hogy bebizonyítsa, a dolgozók állama
működésképtelen és összeomlik. A bárgyú történetet néhány színész pompás játéka
ellensúlyozta. Nos, a koronavírus is elindította a maga felvásárlási lázát itt
nálunk, de az Egyesült Államokban is. A minden bőség hazájában korlátozni
kellett például a toalett papír vásárlásokat. Warren sem értette, hogy egy kínos
halállal fenyegető járvány idején az embereknek miért az a legfontosabb, hogy a
hátsójuk kellően tiszta legyen.

A körültekintő gondoskodást persze a Biblia
nem ítéli el, sőt adott esetben buzdít is rá, ahogy József is feltöltötte az
egyiptomi raktárakat a hét bő esztendő alatt. Ezt azért tette, hogy adhasson.
Viszont Lukács evangéliumában az esztelennek mondja Jézus a gazdagot, aki csak
magának akar gondtalan életet.  (Lk 12, 19-23). Warren szerint mindannyian
egyfajta raktárok vagy áruházak vagyunk. Rendelkezésünkre áll az idő, kaptunk az
Úrtól tehetséget és olyan lelki kincseket, amelyeket nyugodtan megoszthatunk,
sőt meg is kell osztanunk másokkal. Hogy ezek, mármint a mi saját képességeink
felettébb kevesek? Lehet. Emlékezzünk arra a fiúra, aki öt kenyerét és két halát
ajánlotta fel az ötezres tömegnek. Jézus elfogadta, és jóllakatta az éhezőket.
Adjunk tehát nyugodtan a kevesünkből, a többi az Úr dolga.

Honnan ered Warren
írásának címe?

A What Would Jesus Do? kérdésnek több mint 125
éves története van. Charles M. Sheldon

amerikai prédikátorhoz kötőik. Ő 1886-ban tartott egy prédikációs sorozatot, a
beszédek egy kérdéssel végződtek:

Mit tenne Jézus?
Hétről hétre nehéz morális helyzetekről szóló történetekről beszélt, de a
kimenetelt mindig csak a következő héten árulta el. A prédikációk az egész héten
át foglalkoztatták a híveket, a hallottak nem szálltak el, amint kiléptek a
templom kapuján.

A beszédekből végül egy nagysikerű könyv
született.

Egy ügyetlenség folytán a kiadó nem védette le
a szerzői jogokat,

így több könyvkiadó is megjelentette az írást,
szinte filléres költségeken. Ennek eredményeként a könyv több mint harmincmillió
példányban kelt el, és bekerült az ötven legolvasottabb könyv listájára is.


Sheldon bosszankodás helyett örült, hogy

így még többen ismerhették meg Jézus nevét.

Sheldon történetei azzal is foglalkoztak, hogy
milyen lenne egy újság, ha Jézussal döntene a főszerkesztője. Szaván fogták.
Felajánlották neki, hogy a
Daily Capital című
újságot szerkessze egy hétig úgy, ahogy a saját eszményi lapját szerkesztené.
Ennek annyira híre ment, hogy még a korabeli magyar sajtó is hírt adott róla,
meg arról is, hogy protestáns és katolikus amerikai papok megjósolták a
próbálkozás csúfos kudarcát. Tévedtek. Már az első napon százezres lett a
korábbi tízezer körüli példányszám csak New Yorkban. Külön téma lehetne
megérteni, hogy a próbaidőt miért nem követte semmiféle folytatás.

A történetnek száz évvel később lett
folytatása, amikor
Janie Tinklenberget

mélyen megérintette Sheldon könyve. Szerette
volna, ha tanítványai mindennapi döntéseiket Jézus cselekedetei alapján hoznák
meg. De hogy bizonyosodhat meg róla, hogy a gyerekek észben tartják a tanítást?
Az akkoriban nagyon divatos barátságkarkötők mintájára készíttetett háromszáz
karszalagot, rajtuk a kérdés.
De a

Mit tenne Jézus? felirat
túl hosszú volt, így született meg az ikonikus W.W.J.D. rövidítés. Az ötlet
sikeres lett. A karkötő nemcsak emlékeztető a gyermekek csuklóján, hanem jó
beszélgetésindító is. Ha rákérdeznek, az alkalom az evangelizálásra.
Tinklenberg akkor sem vette észre, hogy véletlenül egy aranybányára bukkant,
amikor az első háromszáz karkötő elkelt, és még többet követeltek tőle. Amint a
karkötőket előállító Lesco cég észrevette a rendelések népszerűségét, önálló
gyártásba kezdett, és sajátjaként milliószámra adta el a karkötőket. Más
vállalatok is felfigyeltek a Lesco sikerére, és követték a sorban. Mire Janie
feleszmélt volna, a W.W.J.D. már mindenhol és mindenen ott szerepelt. 

Persze csak addig, amíg mint
minden divatnak, ennek is vége nem lett. Warren most a koronavírus kapcsán
leporolta a kérdést. Képzeljünk el egy világot, amelyben az emberek döntéseik
előtt megkérdeznék maguktól: Jézus mit tenne a helyemben? Átalakulna a világ.
Nem kellene megpróbálni? Hogy kevés ember mozdulna meg? Lehet. Az öt kenyér és
két hal is kevés volt. Mit tenne Jézus? Ő tizenkét emberrel fogott hozzá…

Surján László