"Hogyan tudod gyerekeidet megóvni világ „rozsdának és molyrágásnak kitett” álértékei (l. Mt 6,19-21) előtti behódolástól? Hogyan tudsz segítségükre lenni igazi élethivatásuk megtalálásában?” - Bíró László püspök úr augusztusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2020.
augusztus
Lehet,
hogy kinevetsz – fordult jó barátjához egy volt osztálytársa, aki ismert orvos
–, de most olyan elkeseredett és tanácstalan vagyok, mint annak idején, amikor a
nyári táborban elvesztettem a bicskámat. Tizenkét évesek voltunk, ez a
„mindentudó” bicska igen nagy vágyam volt és az év végén megkaptam szüleimtől jó
bizonyítványom jutalmaként. Büszkén az övemre akasztottam, így mentem a táborba
is. Az egyik nagy számháború után vettem észre, hogy elveszett, a futkározás
közben észre sem vettem, hogy az erdőben valahogy leesett az övemről. A táborba
visszaérve kétségbeesetten láttam, hogy nincs meg a bicskám. Osztálytársaim,
akiknek eddig hetykén mutogattam a csodabicskát kinevettek, gúnyosan
mondogatták, hogy így jár, akinek egy ilyen bicska csak arra jó, hogy hencegjen
vele. Emlékszel? Te voltál az egyetlen, aki bíztatott: gyere, menjünk vissza az
erdőbe, biztos megtaláljuk, keressük meg! Erre azonban a felügyelő tanárok nem
adtak engedélyt, nem mehettünk egyedül az erdőbe sötétben. Ettől kezdve
mindentől elment a kedvem, nem érdekeltek a tábori programok, semmi sem
tetszett, alig vártam, hogy hazamenjünk, de ha erre gondoltam, összeszorult a
torkom, hogyan mondom ezt el a szüleimnek? Nagyon jól emlékszem – válaszolt a jó
barát –, tényleg a padlón voltál. Hosszú idő telt bele, mire más, új, komolyabb
célok kezdtek izgatni, lassan visszanyerted önbizalmadat és tettvágyadat. De
mondd, mi történt, mi bánt most? Csak nincs valami baj? Az orvos lehajtott
fejjel hosszú hallgatás után halkan csak ennyit mondott: elment, otthagyott. A
jó barát szótlanul nézett rá, tudta, hogy a feleségéről beszél. Idióta vagyok –
folytatta –, nem láttam, hogy mi zajlik őbenne. Ez a szakítás már régóta
készülődött, de én észre sem vettem. Hét közben alig szóltunk egymáshoz, engem
nem érdekelt, hogy hogyan telnek napjai, azt meg nem éreztem fontosnak, hogy
megosszam vele gondjaimat, örömeimet, terveimet. A vasárnapokon pihenni akartam,
minél kevesebbet kelljen beszélnem, csak magammal kelljen törődnöm. Mindezt ő
szótlanul eltűrte, és most megelégelte. Mondd, mit gondolsz, visszakaphatom még?
Az ember
az egyedüli Isten képmására teremtetett élőlény, aki képes arra, hogy megismerje
és szeresse Teremtőjét. Isten úrrá tette az embert minden földi teremtmény
fölött, hogy uralja és használja azokat. Nem magányosságra teremtette, kezdettől
fogva "férfinak és nőnek teremtette" őket (Ter 1,27), kettőjük kapcsolata a
személyes közösség ősformája. Az ember ugyanis ízig-vérig társas lény, és
másokkal való kapcsolat nélkül képtelen élni és képességeit kifejleszteni. Isten
látta, hogy "mindaz, amit alkotott, nagyon jó". (Ter 1,31) Isten, mindnyájunk
gondviselő Atyja azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak és
testvérnek tekintsék egymást. Mindannyian Isten képére vannak teremtve, Ő
"telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet" (ApCsel
17,26), mindnyájan egy és ugyanazon célra vannak hivatva, ez a cél nem más, mint
maga az Isten. Ezért az ember szíve nyugtalan, amíg Istennel nem találkozik.
Isten
szabad akaratot, értelmet, sokoldalú képességeket adott az embernek. Öntudatra
ébredése során előbb-utóbb minden emberben felmerül a kérdés: miért van a
világon, képes-e véghezvinni valamit, ami igazán jelentős, amiért érdemes lesz
élnie? Sokan évek múlva visszanézve nem értik, hogy miért estek szét a
kapcsolataik és miért érzik olyan üresnek magukat, pedig elérték azt, amit célul
tűztek ki. Sok célról akkor derül ki, hogy üres, amikor már éveket áldoztak a
hajszolásukra. Modern társadalmunkban az emberek sok célt kergetnek, azt
gondolva, hogy elérve ezeket a célokat, boldogok lesznek. Ilyen célok lehetnek
az üzleti sikerek, a gazdagság, jó kapcsolatok, a szex, a szórakozás, a sport,
stb. Mikor aztán elérték a gazdagságot, kapcsolatokat vagy a gyönyört,
rádöbbennek, hogy nagy űr van bennük, olyan ürességet éreznek, amit semmi sem
tudott kitölteni.
Idézzétek fel fiatal éveitek útkeresését! Mi segített abban, hogy megtaláljátok
életetek célját, értelmét?
Erről
olvasunk a Prédikátor könyvében is. Mérhetetlen gazdagsága volt, bölcsebb és
nagyobb tudású volt, mint országában bárki, volt több száz asszonya, palotái és
kertjei, a legjobb ételeket és borokat, valamint a szórakozás minden létező
formáját élvezte. Megkapta, amit csak a szíve kívánt, de belátta: “Hiábavaló!
Hiábavaló! Teljesen hiábavaló! Minden csak hiábavalóság. Az olyan élet, ami csak
abból áll, amit a szemünkkel látunk, vagy az érzékszerveinkkel tapasztalunk,
hiábavalóság! Isten olyasmire teremtett minket, ami túl van azon, amit itt-
és-most tudunk átélni. Isten szívünkbe ültette az örökkévalóság utáni vágyat,
ezért az „itt- és-most” nem elégíthet ki minket.
Modern
világunkban a technikai eszközök állandó újdonsága, az utazások bűvölete, a
fogyasztásra felkínált árucikkek sokasága, a ránk zúduló információ tömeg
megakadályozza, hogy meghalljuk Isten hangját. Mindent betöltenek a szavak, a
felszínes élvezetek és az egyre gyorsuló világ zaja. Nem az öröm uralkodik,
hanem a kielégítetlenségtől szenvedő emberek kesergése, akik nem tudják, miért
élnek. Tévelygésük közben súlyos kísértésektől gyötörve eljutnak a szakadék
szélére, a teljes elhagyatottság mély völgyébe, vagy a magányos csúcsra, ahol
teljesen magára hagyottnak érzik magukat. Engedjük, hogy a világ zaja ellenére
elérjen minket az Úr hívó szava, engedjük, hogy a Szentlélek átalakítson és
megújítson, mert küldetésünk van: Isten életünkkel akar üzenni a világnak. Az Úr
teljességre viszi küldetésünket tévedéseink és negatív pillanataink ellenére, ha
nem hagyjuk el a szeretet útját, és élünk a szentségek nyújtotta kegyelmekkel.
(vö. Gaudete et Exsultate 29).
Hogyan tudod gyerekeidet megóvni világ „rozsdának és molyrágásnak kitett”
álértékei (l. Mt 6,19-21) előtti behódolástól? Hogyan tudsz segítségükre lenni
igazi élethivatásuk megtalálásában?
A
keresztség a hívőket arra rendeli, hogy miután Isten fiaivá újjászülettek, az
emberek előtt vallják meg a hitet. A bérmálás szentségével a Szentlélek
különleges ereje tölti el őket, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és
életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet. Amikor részt vesznek az
eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és
csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlanak föl Istennek, s vele együtt
önmagukat; mind a fölajánlással, mind a szentáldozással mindenki részt vesz a
liturgikus cselekményben. Akik Krisztus testével táplálkoznak a szentáldozásban,
kézzelfogható módon mutatják meg Isten népének egységét, melyet ez a fölséges
szentség jól jelez és csodálatosan meg is valósít. Akik a bűnbánat szentségéhez
járulnak, azok Istent sértő bűneikre Isten irgalmas bocsánatát kapják meg.
Egyszersmind kibékülnek az Egyházzal, melyet megsebeztek bűnükkel, s mely
szeretetével, példájával és imájával közreműködik megtérésükben. A keresztény
hitvesek a házasság szentségének erejével részesednek Krisztus és az Egyház
egységének és termékeny szeretetének misztériumában, és azt meg is jelenítik
(vö. Ef 5,32). Isten népén belül egyedülálló élethivatást kaptak ajándékul, hogy
a gyermekek elfogadásában és nevelésében kölcsönösen segítsék egymást (vö. 1Kor
7,7). Mert a házasságból ered a család, melyben megszületnek az emberi
társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten
gyermekeivé tesz, hogy Isten népe a századok folyamán fönnmaradjon. Ebben a
család-egyházban a szülők gyermekeik első hithirdetői, szavukkal és példájukkal
ápolják mindegyikük sajátos hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást.
„A
szeretet magába zárja az összes hivatást; a szeretet minden, s magába foglal
minden időt és minden helyet, egyszóval a szeretet örök.” (Lisieux-i Szent
Teréz) Ily sok és ennyire üdvösséges segítség birtokában a Krisztus-hívők,
bármely állapotban éljenek is, az Úrtól arra kapnak meghívást, hogy ki-ki a maga
útján olyan tökéletes legyen, amilyen tökéletes maga az Atya. (vö. LG 11).
Tudod –
mondta a jó barát –, életünk folyása állandóan a szokványos és a különleges, a
szomorúság és az öröm, a kudarc és a siker között ingadozik. Életünk útján
haladva előbb utóbb mindnyájunkban felmerül a kérdés: milyen az életünk?
Szokványos vagy különleges, szomorú vagy örömteli, kudarcos vagy sikeres? Aki
kitér a válaszadás elől, nem látja élete célját, értelmét. A kudarc nem csupán
ok arra, hogy szégyelljük magunkat, hanem esély életünk kisebb-nagyobb
önáltatásainak felfedezésére. Nézzünk őszintén szembe önmagunkkal, hibáinkkal,
és kérjük Isten áldását az újrakezdéshez. Hazafelé menet betérek a templomba és
három mécsest gyújtok meg a lourdesi Szűzanya szobra előtt: egyet érted, egyet a
feleségedért és egyet a házasságotokért.
Bíró
László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni