Emlékszünk még a tavalyi karácsony legnagyobb botrányára? Amikor Bordeaux zöldpárti – megnyilvánulásai alapján enyhén félkegyelműnek tűnő – polgármestere betiltotta a köztéri karácsonyfa-állítást, „fasiszta, primitív katolikusoknak” nevezve a tiltakozókat? Nos, ami tavaly még elszigetelt, provinciális szélsőségnek tűnt Európában, idén karácsonyra már uniós normává érett.
Az advent egyik legsokkolóbb híre az Európai Bizottság kommunikációs tervének nyilvánosságra kerülése volt (a kiszivárogtatást ezúton is köszönjük az olasz Il Giornale napilapnak), amelyben tiltólistára helyezték a karácsony szót, a Mária nevet, valamint a Mr és Mrs megszólítást. Amit tehát eddig is sejtettünk, miszerint az EB egy feketén-fehéren keresztényellenes, rémisztő képződmény, most már legalább biztosan tudjuk, s ezen a meggyőződésünkön most már az se változtat, hogy a Bizottság a lebukás után sietve visszavonta a tervezetet. Igazat kell adnunk Ferenc pápának, aki a dokumentum kapcsán az Európa keresztény gyökereinek kiirtására törekvő totális diktatúrákkal vont párhuzamot. Különösen fájdalmas lehetett a haladáshívőknek, hogy a pápa e törekvés jellemzésére az anakronizmus kifejezést használta.
Kamikaze-reklám a Douglastól
Miközben az Európai Bizottság még a maga Kállay-kettősét járja, a reklámvilág önmagára talált, s immár élen jár a karácsony bepiszkításában. Ennek legismertebb példája a norvég posta minapi reklámja, amelyben a vállalat homoszexuális Mikulással hirdeti a szolgáltatásait. Figyelembe véve, hogy mégsem a szovjet tajgák Gyed Marózáról, hanem egy világszerte tisztelt nagy szentről van szó, a szakállas férficsókkal végződő, gyomorforgató mű bőven kimeríti a blaszfémia fogalmát.
Sajnos immár Magyarországon is akad példa hasonlóra. Mint emlékszünk, a hazai reklámvilágban elsőként a Coca-Cola rúgta le a normalitás és a deviancia közti sorompót még 2019-ben – igaz, a cég a népharag láttán gyorsan visszatért a kaptafához, vagyis az üzlethez. Nem így a Douglas szépségipari multi, amelynek a hirdetésében egy apa nem mással, mint sminkkészlettel lepi meg szenteste a habtestű fiút. Az első ránézésre vígjátéki gegnek tűnő, valójában egyáltalán nem vicces reklám a YouTube-on is megtekinthető, e sorok írásáig 22 ezren látták. Ebben a szánban nyilván nincsenek benne a Douglas menedzsmentjének tagjai, mert különben a kommentek láttán már rég eltávolították volna a kontraproduktív alkotást.
Akkor egy kis ízelítő a hozzászólásokból:
„Attól, hogy valaki meleg, még nem kell sminkelnie. Férfi, tehát neki is férfiként kell viselkednie. Szándékosan csinálnak nőt a férfiakból, hogy gyengék legyünk. Ebből mi nem kérünk!”
„Szexuális deviancia semmiféle reklámba nem való, visszatetsző és kontraproduktív. Lehet, hogy szereztek pár kedvelőt, de az ellenállás is erősödik. Ha minden nap kötekedik valaki, az előbb utóbb megkapja a magáét.”
„Meg fogjuk találni a tökéletes meglepetést szeretteinknek, más boltokban. Kapnak ajándékot a gyerekek meg a feleségem is, aki nőnek született és hála istennek az is maradt.”
„Nagyszerű. Köszönjük, legalább tudom, hol ne vásároljak, meg az ismerőseimet is lebeszélem róla. Gratulálok a nagyszerű marketinghez!”
A szeretetre hivatkozó, valójában gyűlölködő reklámok azonban csak a felszínt jelentik az általános karácsonytalanítási folyamatban. Vannak ennél mélyebb bugyrok is.
George Floyd mint megváltó
Itt van például az Európai Parlament LMBTQ-nagykövete (mert már ilyen is létezik, jelentsen bármit) nemrég transznemű Szűzanyának öltözve pózolt a német Siegessäule magazin címlapján. Utólagos magyarázata szerint, ha Jézus nem volt fehér (az europid nagyrassz tagjaként amúgy az volt – K.E.), akkor Mária akár szakállas is lehetett. Most nyilván viccelődhetnénk azon, hogy a transzneműség immár a transzlogikát is kitermelte, vagy mondhatnánk, hogy Simonetti előbb saját magáról döntse el, hogy fiú-e vagy lány, a helyzet azonban ennél sajnos komolyabb. Miközben ugyanis Európában és a tengerentúlon egyetemistákat, dolgozó embereket és becsületes családapákat bocsátanak el vagy citálnak bíróság elé egyszerű biológiai és erkölcsi axiómák kimondásáért, a kereszténységgel szemben – mintha csak Pakisztánban vagy Észak-Koreában lennénk – gyakorlatilag bármilyen gyűlöletkeltés, uszítás és sértés megengedett a nyilvánosságban. Ráadásul a provokátorok már a tradicionálisan keresztény országokban is egyre bátrabbak. Varsó egyik terén például egy helyi aktivistacsoport, a magyarul meglehetősen vicces hangzású Homokommandó tagjai állítottak fel egy szivárványos fenyőfát, állítólag a családjukból kitagadott melegekre gondolva.
Szakállas nők ide vagy oda, egy igazán liberális karácsonyi szentkép nem lehet teljes az üldözött néger figurája nélkül, s ha az illető még visszaeső bűnöző is volt – mondjuk várandós nőt rabolt ki hasra tartott pisztollyal –, biztosan garantált számára az ikonszerep. Természetesen George Floydról van szó, akit egy festményen halott Jézusként ábrázoltak, mellette a Szűzanya szerepében Floyd-mamával. Az istenkáromló műalkotás, amelyet karácsony előtt állítottak ki a washingtoni katolikus(!) egyetemen, hazai részről Márki-Zay mozgalmából kapott váratlan védelmet. Az MDF-et és KDNP-t is megjárt, jelenleg az említett mozgalom alelnökeként tevékenykedő Lukácsi Katalin – tankönyvi példáját adva a hamis dilemmának – „inkább ezer Floyd-freskót” látna, mint „patyomkin szenteket”. Szerinte az „árja Jézus” szintén blaszfémia, és kevés szentnek volt kevesebb bűne, mint Floydnak. Hely hiányában most eltekintenénk a bejegyzés ténybeli és logikai hibáinak a cáfolatától – annyit azért megjegyeznénk, hogy a festményt illetően a téves bőrszín a legkisebb probléma –, sőt éppen biztatni szeretnénk Lukácsit, hogy a 2022-es kampányban minél több ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatot tegyen.
De ha már George Floydot említettük, ne feledkezzünk meg a Black Lives Matters nevű puhaterror-szervezetről sem, amely nemrég „Fekete karácsony” címen hirdette meg a fehér cégek adventi bojkottját. Az, hogy a BLM ezt az akciót a karácsonyi szeretet vagy saját rasszista hagyományai jegyében kezdeményezte-e, másodlagos kérdés. A lényeg, hogy karácsonyrombolás tekintetében immár a tengerentúlon is sikerült felzárkózni a német, a francia és a skandináv szinthez, ami nem kis teljesítmény, mert igen erős a verseny.
Ez utóbbi sajnos magyar vonatkozásban is igaz, és nem csupán a Douglas-reklám vagy Lukácsi Katalin miatt. Mint ismert, advent első vasárnapján a Gyöngyös főterén felállított betlehemben elhelyezett Szűz Mária-szobrot gyakorlatilag lefejezték, a letört szoborfejet pedig a kis Jézus mellé tették. Dacára a Gyöngyösön több mint száz darabból álló köztéri kamerarendszernek, még mindig nincs hír arról, hogy elkapták volna a tettest, így a rituális cselekmény egyelőre büntetlen marad. A Borsod megyei Léhen ugyancsak megrongálták a betlehemet, itt azonban elkapták a két kamaszt. A székely fővárosban, Marosvásárhelyen pedig az erdélyi magyar történelmi egyházak támogatásával megépített óriási adventi koszorút rongálták meg ismeretlenek – igaz, ez esetben a kereszténygyűlölet mellett a magyarellenesség is szerepet játszhatott a vandalizmusban. A térfigyelő kamerák itt is működtek, a tettesek pedig ebben az esetben sem kerültek elő. Az eset egyetlen pozitívuma, hogy a rongálás híre megmozgatta a helyi magyarságot, s a következő vasárnap impozáns tömeg jelent meg a gyertyagyújtó szertartáson.
Szerencsére a Kárpát-medencében még mindig elszigetelt esetnek számítanak azok a provokatív vagy vandál cselekedetek, amelyek a Lajtán túl már az adventi időszak mindennapos részét képezik. Sokatmondó, hogy nem csak a liberálisok által kedvelt pápa, hanem – a maga sajátos módján – még a hazai szélsőbal állócsillaga, Thürmer Gyula is elítélte az Atlanti-óceán két partján végigsöprő őrületet. „Karácsony a szocializmusban is karácsony volt, sőt, akkor volt igazán karácsony. (…) Nézzék meg, mi folyik nyugaton! A hagyományos karácsonyi vásárokat Európa számos városában »téli vásárrá« keresztelték át. (…) El akarják lopni tőlünk a karácsonyt! A legújabb az, hogy a meleg és transzszexuális közösségek saját karácsonyi vásárt rendezhetnek” – írja a Munkáspárt elnöke, aki levele végén még azt is elárulja, hogy ők otthon bizony meggyújtották az adventi gyertyát.
Hát ennyit röviden e különös korról, amely ellen ma már a becsületesebb kommunisták is a keresztény hagyományok követésével lázadnak.
Kovács Erik